Várólistacsökkentés 2013

Jövőre részt veszek @Lobo "Csökkentsd a Várólistádat 2013" játékában. A 2011-es fordulót elbuktam, idén pedig nem is neveztem. Na de jövőre...

A listám itt van, fogom jelölgetni a haladást:
http://amnaen.blogspot.hu/p/varolistacsokkentes-2013.html

A szürke 16 árnyalata

Lassan fél éve már, hogy megkaptam az én kis kincsemet, a Kindle-t. Igazán időszerű, hogy végre írjak is róla :)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy én, aki nagyon szeretett volna egy kindlit magának. Ennek az amnaennek olyannyira kedves a családja (és olyannyira kopasz a folyamatosan növekedő könyvhalmok miatti hajtépéstől), hogy teljesítették a leány kívánságát, rábólintottak az új családtag befogadására...

Miután megkaptam az engedélyt, veszettül elkezdtem túrni a netet kindle-témában. A létező összes beszerzési lehetőséget megnéztem, mindenféle pénznemeket számoltam át forintra, miközben sürgetett az idő, hiszen alig két hét volt már csak hátra a születésnapomig, és az milyen már, hogy nem kapom meg időben az ajándékot... Azt már régen tudtam, hogy Kindle Keyboard 3G-t szeretnék. Szóval miután alaposan tájékozódtam, az egyik online piactéren találtam meg a legkedvezőbb ajánlatot. Útnak indult a kicsike, s vele a kislámpás tok. Vörös/bordó tokot szerettem volna, de csak narancssárga volt raktáron. Ez sem tántorított el, a narancssárga is jó szín. Azóta egészen megszoktam, megszerettem.

A nagy nap előtt egy nappal érkezett meg a csomag. Természetesen rácsodálkozással, szagolgatással, simogatással, magyarán ismerkedéssel töltöttem az estét :) A várakozás alatt kiképeztem magam mindenféle hackek telepítésére, de ezekre végül nem volt szükség. A kindle ugyanis alapjáraton ismeri az ékezetes karaktereket, mindenféle bátorítás nélkül kiírta a könyvcímeket magyarul. Egyedül a szótárat cseréltem le, egynyelvű angol helyett angol-magyar lett az elsődleges. Minden mást hagytam az eredeti állapotában. Na jó, nem, a kijelzővédő fóliát leszedtem, a tok miatt nem kell sérüléstől tartanom.

Az első benyomásom az volt, hogy ez a kütyü nagyon praktikus, szép, és tulajdonképpen egymásnak vagyunk teremtve :) Szeretem az apró gombocskákat, még ha csak ritkán is van rájuk szükség. A kijelző egy csoda, hosszú-hosszú percekig kellet bizonygatnom a családnak, hogy nem valódi, hanem e-papír van a műanyag mögött. Pontosan ugyanúgy hat a szemre, mint a papír látványa, cseppet sem fárasztóbb olvasni, mint a hagyományos könyvet. Mivel háttérvilágítás sincs, egyáltalán nem is fárasztó olvasni rajta/róla/belőle. A lámpás tok pedig nagyon jó választás volt! Éjjeli bagoly vagyok, sokszor duzzogtunk is egymásra a Kedvessel, mert őt a fény zavarta, engem meg az, hogy nem olvashatok nyugodtan. A civakodás ezzel a kis csodával megszűnt, nem ragyog már fényárban a fél szoba, csak oda esik a világosság, ahova kell. Az olvasólámpám mélyen meg is sértődött, úgy sejtem, elhanyagolva érzi magát....

Azóta összenőttünk Kindolkával, aztán megtanultunk egészséges kapcsolatban élni. Nem ragaszkodunk túlságosan egymáshoz, de ő is úgy érzi jól magát, ha velem lehet, amikor elhagyom a házat. A kezdeti idők bithabzsolása után újra rátaláltam a papírkönyvek olvasásának örömére, sikerült megtalálni az egyensúlyt. Nappali fényben hagyományos könyveket olvasok, éji sötétben villanyost. Már el sem tudom képzelni, mi lenne ha nem lenne. Higgyétek el, az összes ellenszenv és idegenkedés azonnal elmúlik, amint megszokja a kéz, hogy nem a jobb felső sarokban lapoz, hanem a gombbal. Akár egy kézben tartva egy (papír testben) ezer oldalas olvasmányt. A gerinc megtörésétől sem kell többé tartani. Az új/régi könyvek illata, na az azért hiányzik...

Nézzétek el nekem, hogy ez most egy bolondos, csapongó írás lett. Igazából egy praktikus összefoglalót szerettem volna összehozni, sok-sok gyakorlati tanáccsal és tippel. Természetesen lesz olyan is, inkább előbb, mint utóbb. Tényleg. 

Kérdezz-felelek díj

Tempytől, Mesitől, Anariától, Lucytól, Törpillától és Anitától is megkaptam ezt a díjat, ezer köszi! :)

A szabályok:

- Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról

- A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell

- 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek

- 11 embert meg kell jelölni és linkelni

- Nincs visszaadás/visszajelölés

Költözés

Viszlát freeblog, hello blogspot!

Elkezdtem átpakolászni a bejegyzéseket, felkészülve egy újabb freeblog-összeomlásra. Megtetszett, úgy döntöttem, itt folytatom. Sikerült berendezkedni, olyan lehetőségeket találtam itt, amikért amott hiába ácsingóztam. Jó lesz ez :)

George Mann: Mechanikus London

Eredeti cím: The Affinity Bridge
Fordító: Hudácskó Brigitta
Főnix Könyvműhely, 2012
272 oldal

"Kint sűrű, émelyítő köd gomolygott, sárga, fojtogató felhő, ami megült a város felett, egy lepel, ami eltakarta a tömegeket, és menedéket nyújtott a sötétség teremtményei számára. Veronica kinézett az ablakon, és csak a szmogban felderengő grandiózus épületeket látta, vagy az úton alkalmanként elsuhanó járműveket, melyek utasai az elsötétített ablakok vagy a füstös köd mögé rejtőztek. Gázlámpák villogtak a nyirkos levegőben, egy sor testetlen glória szegélyezte az utcákat."

Ez egy ifjúsági regény, amely Londonban játszódik, Viktória királynő uralkodásának idején.

A főszereplő, Sir Maurice Newbury a British Museum elismert antropológusa, mellékállásban pedig Viktória királynő (titkos)ügynöke. Megfontolt férfi, aki érdeklődik a vallások és természetfeletti történések iránt, s akit lenyűgöznek a technikai vívmányok.

"Tapasztalt antropológus volt, szakterülete pedig az ősi kultúrákban felbukkanó vallások és természetfeletti gyakorlatok."

Segítője Miss Victoria Hobbes, egy a húszas évei elején járó, önálló, gyors gondolkodású, csinos nő. Ha a Sherlock Holmes történetekhez hasonlítjuk a regényt (a borítón szereplő ajánlás legalábbis Holmes rajongóinak ajánlja), ő tölti be Watson szerepét.

A cselekmény három szálon fut, párhuzamos nyomozásokat követhetünk végig. Először a világító rendőr esete ad okot a fejtörésre. London szegények lakta negyedében, Whitechapelben különös gyilkosságok történnek. A tettes a szemtanúk szerint egy erőszakos halált halt rendőr kéken világító szelleme. Természetesen az Angliában játszódó történetek elmaradhatatlan kelléke, a köd sok mindent el tud rejteni...

A második szálban a természetfeletti helyett a modern technika kerül előtérbe, ugyanis lezuhan egy léghajó. Nem is akármilyen, hiszen egy automata vezeti. Ezek a robotok pedig soha, de soha nem hibáznak. Nem képesek rá.

A harmadik dolog, hogy is fejezzem ki, meglehetősen érdekes. Van ugyanis egy járvány, ami tizedeli a lakosságot. A pestis. Nem, nem az a fajta, ami a szóról egyből az eszünkbe jut. Ennek az a lényege, hogy az emberek szép csendben csámcsogó zombivá változnak. Nem értem, miért pestisnek hívják... Ha már olyan felvilágosult és okos népek lakják ezt a világot, igazán lehettek volna kreatívabbak.

"Megfertőzte őket a pestis, ködös éjszakákon kint tántorognak az utcákon, és embervérre szomjaznak, mint a vadállatok. A szemük vérben forog, a bőrük hámlik; két lábon járó hullák ezek, akik járókelőkre várnak a sötétben. A kór esztelen szörnyetegekké változtatja őket."

A steampunk jellegzetességek és a technikai vívmányok megjelenítése elég gyakori. Newbury, Veronicával ellentétben előnyben részesíti a gőzzel hajtott fogatokat. Ezek nem igazán hasonlítanak az autókra, inkább azt mondanám, hangos, irányíthatatlan, kényelmetlen szörnyetegek. ilyennel indulnak a szereplők gyárlátogatásra a lezuhant léghajó ügyében...

"A bérkocsi hangosan zörgött a macskaköves utcán, a dugattyúk dühödten pumpáltak, míg a kocsis csekély lelkesedéssel próbálta gyorsabb haladásra ösztökélni a gépezetet. Newbury és Veronica csendben ültek hátul, miközben a célja felé robogó jármű és az egyenetlen út együttes munkájának köszönhetően mindketten össze-vissza zötykölődtek. A kocsis elöl ült, fenn a bakon. Különböző karokat húzogatott, amellyel a kerekek szögét állította, míg a gőzmeghajtású dugattyúk nagy zajjal dolgoztak, és a kocsi tovazötyögött keményfa borítású kerekein."

A többi szerszám/műszer/mindenféle a steampunk hagyományainak megfelelően rézből van, sok nagyítólencsével, vagy legalább sok naaagyon éles pengével.

Akkor lett kicsit sok a steampunk, amikor a narrátor leírja Viktória királynő kinézetét. Nem túl tiszteletre méltó, de legalább rettentően bizarr.

"A királynőt kerekesszékbe erősítették; a lábait összekötözték, a karjai szabadon pihentek a fa kallantyúkon, amelyek lehetővé tették a szerkezet kerekeinek forgatását. Mellkasából két hatalmas cső bukkant elő a mellek alatt, amelyek a karok alatt elkanyarodva csatlakoztak a szék hátára szerelt levegőtartályokhoz. A szerkezet mindkét oldalára pumpákat erősítettek, amelyek hangosan nyögtek a rájuk kifejtett nyomás alatt, miközben ki-és bepréselték a levegőt a királynő összeesett tüdejéből. Victoria mellkasa azonos ritmusban emelkedett és süllyedt a géppel. Egy csepegtető különös, rózsaszínes folyadékot juttatott a véráramba egy, a karba ágyazott katéteren keresztül, a folyadék pedig egy rézkeretre akasztott zacskóból érkezett."

Végeredményben azt mondhatom, a kor megjelenítése, a helyszínek és emberek leírása egész jó, még ha néhol sablonos is. A nyomozás jól felépített, a szálak váltakozásának hála nem is fejthető meg a kellemes "Aha!"-élmény robbanása előtt. Ifjúsági regénynek éppen megfelelő (az egyetlen igazán véres, darabolós jelenet kivételével). Felnőttként olvasva viszont...

Volt olyasmi, is ami zavart. Az egyik a logikai bukfencek sorozata. Egy példa: Sir Maurice szabadságra küldi titkárnőjét, majd pár nap múlva gondolatban megdicséri, milyen ügyesen tartja a frontot míg ő távol van.

A másik az, hogy itt-ott az élvezhetőség rovására megy az eredeti szöveghez való hűség. Emiatt aztán sok a szóismétlés, máshol pedig, ahol szükséges lenne egy szereplő nevének említése, hiány keletkezik.

"Egyszerre csak minden elsötétült és elájult."

Van még valami, amit nem kommentálnék, mutatom inkább:

"A fejük fölött lógó hegesztőívről szikrák hulltak alá."

Kicsit több türelemmel és egy alapos szerkesztő segítségével három és fél csillagnál többet is kaphatott volna az ötből.

Top 5 - A kedvenc sorozataim

1. Szergej Lukjanyenko - Vlagyimir Vasziljev: Őrség-sorozat
Szeretem, mert különleges a világ és a szereplők világhoz való viszonya. Idén jön az új rész, már alig várom :)

2. Jeff Lindsay: Dexter
Imádnivaló sorozatgyilkos, ennyi :) Szintén idén lesz új rész magyarul. Hurrá!

3. J. K. Rowling: Harry Potter sorozata
Felnőtt fejjel olvasva is elvarázsol, ez a lényeg.

4. Maggie Stiefvater: Shiver trilógia
Fájdalmas-szép tiniszerelem. Léleksimi.

5. Christopher Moore: A Love Story
Ezek meg annyira lököttek, hogy még egy esős őszi nap is szép lesz tőlük :)

John Scalzi: Vének háborúja

Eredeti cím: Old Man's War
Fordító: Pék Zoltán
Agave Könyvek, 2012 május 10.
256 oldal

"Az öregedést nem lehet megállítani. A génterápia, a szervátültetés, a plasztikai sebészet megtette a magáét, de az öregség mégis utolér. Ha új tüdőt kapsz, a szíved egyik billentyűje áll le. Ha új szívet kapsz, a májad dagad akkorára, mint egy felfújható gyerekmedence. Cseréltesd ki a májad, és a stroke intéz el. Ez az öregedés adu ásza: az agyat még most sem tudják pótolni."

John Perry a hetvenötödik születésnapján hátrahagyja egész addigi életét: a felesége emlékét, a gyerekeit, ismerőseit. Jó oka van erre: a GYV (Gyarmati Véderő) kötelékébe készül bevonulni kettő, tíz, vagy ki tudja hány évre...

"Alulírott megértem és elfogadom, hogy szabad akaratomból és elhatározásomból, külsô kényszer hatása nélkül, önként beállok a Gyarmati Véderôhöz nem kevesebb, mint kétéves szolgálatra. Tudomásul veszem továbbá, hogy a szolgálati idômet háború vagy szükséghelyzet esetén a Gyarmati Véderô egyoldalúan meghosszabbíthatja, maximum nyolc évvel."

A GYV-ről és a Gyarmati Szövetségről nem tudunk meg szinte semmit. Csak azt, hogy van, és bármit is csinál, az szigorúan titkos. Aki bevonul hozzájuk, az az utolsó papír aláírásától számított három nap múlva megszűnik létezni. Nem állampolgára többé egyetlen földi államnak sem, nem marad semmi tulajdona. És már soha nem tér vissza a Földre.

A többség a hetvenötödik születésnapján vonul be, holott kihasználhatnák még a harminc nap türelmi időt. Legtöbbjüknek viszont már nem él a házastársa, a gyereki felnőttek. Nincs mire várni. Nem hiába igyekeznek: az öreg, meggyötört testük megfiatalodik a bevonulás után. Ez pedig megéri a kockázatot. Inkább vállalják a rizikót, hogy fiatal testben halnak meg valahol a Földtől távol, mint hogy a Földön éljék le szánalmas öregségük maradék éveit. Azt hiszem, én is így döntenék.

Szóval John Perry bevonul. Három nappal a történet kezdete után máris a paszulyjáraton ülve távolodik az életétől. Ez a paszulycucc egy nagyon vastag kábelkötegen közlekedő fánk alakú fülke Nairobi és a stacionárius pályán álló Gyarmati Állomás között.  Az űrállomáson, ahova viszik, azonnal sikerül összebarátkoznia néhány leendő újonccal. Együtt örülnek a jó kajának, együtt várják a vizsgálatot, majd a teszteket. Ééés együtt esnek át a változáson.

Erről a fiatal test dologról valami olyasmi ugrott be elsőre, mint ami Richard Morgan Takeshi Kovacs trilógiájában van, vagyis hogy a test eldobható, a tudatot pedig tárolják valahol, ahonnan gond nélkül beilleszthető egy új testbe a régi meghibásodása esetén. Nos, majdnem igazam lett. Maradjunk annyiban, hogy a műtéti hegek az emlékeinkben élnek tovább...

"A Földön a katonák egyetlen előnye, hogy pontosan tudják, ki az ellenség, és bizonyos határokon belül azt is, hogyan fog zajlani a csata: milyen csapatokkal, fegyvernemekkel, célokkal. Ezért aztán az egyik háborúban vagy bevetésen szerzett tapasztalat közvetlen alkalmazható máshol, még ha a háború oka vagy a csata célja teljesen különbözik is."

A kiképzés embertelen, a kiképző tiszt meg egy imádni való seggfej. Pont, mint a filmekben. Egy igazi vadállat, aki egyszerre akarja megtörni, behódoltatni, keménnyé tenni, igazi harcossá képezni az "ifjoncokat". De arra, ami jön, igazából nem lehet felkészülni. Milliónyi idegen faj, köztük lepkesimogatósan szelíd és emberevősen vad is. Bónuszként első ránézésre nem tudhatod, melyik melyik. Mind érdekes, mind idegen.

"Mire megérkeztünk a Cova Bandára, már a teljes kiborulás szélén álltam.
Talán éppen a covanduk miatt, akik sok tekintetben az emberi faj szakasztott másai: kétlábúak, emlősök, elképesztően tehetséges művészek, főleg költészetben és drámában jeleskednek, gyorsan szaporodnak, és szokatlanul agresszívak, amikor az univerzumról és az ő helyükről van szó. Az emberek és a covanduk gyakran harcolnak ugyanazért a gazdátlan területért. Sőt, a Cova Banda eredetileg emberi település volt, csak aztán egy helyi vírus miatt a telepesek csúnya pluszvégtagokat és gyilkos pluszszemélyiséget növesztettek.
A vírus a covanduknak nem okozott fejfájást; simán beköltöztek. Hatvanhárom év elteltével a Gyarmati Szövetség tudósai végre kifejlesztettek egy vakcinát, és vissza akarták kapni a bolygót. Pechjükre a covanduknak (ismét csak nagyon emberi módon) nem volt ínyére az osztozkodás. Úgyhogy mentünk harcolni a covanduk ellen.
Akik közül a legmagasabb sincs három centi."

Sorban megismerjük a többieket is. A szerző fantáziája úgy tűnik kimeríthetetlen, mindig jelennek meg újabb lények, újabb érdekes nevekkel, olyanokkal, mint pl. a gehaar, bathunga, whaid, gindal, tachyon. Szerencsére egyáltalán nem száraz leírásról van szó. Féltem is kicsit, hogy ez az űrháborúsdi nem egészen lányos téma (nem is az), de könnyen emészthető, és poénokkal oldott. A második rész előkészítése, a Szellemhadtest körüli tapogatózás meg kifejezetten szívott magába. A szerző egy egészen friss interjúban azt mondja, "vigyáztam, hogy ne legyenek közvetlen párhuzamok a való világ és az általam teremtett között". Nos, azért egyet mégis találtam.

Vigyázat, spoiler!

A könyv végén, amikor Perry befejezi az aktív katonai részt, az nekem teljesen olyan volt, mint hogyha a Forrest Gumpot nézném, csak egészséges emberrel. Ugyanaz a mese: kitüntetés, legfrissebb hősként turnézás a gyarmatokon, parádék, fellépések. Majd újabb bevetés, előléptetés, PR-körút, ésatöbbi. Lehet, hogy csak túl sokszor láttam azt a filmet, nem tudom. De ez zavart. Amúgy biztos így megy a valóságban is, egy hőst nem felejtenek el hamar. És meg is érdemli.

Spoiler vége

Szóval az van, hogy szerettem olvasni ezt a könyvet. Tízből legalább kilenc és fél pont, és nem azért mert reci (ezúton is köszönöm az Agave Könyveknek!).  Várom a folytatást, remélem hamar jön. Ezt nem lehet itt abbahagyni...

Kiegészítés, nyomozás - A hétfő szombaton kezdődik

Van az úgy, hogy egy könyvben megemlítenek dolgokat, amikről halvány gőzöm sincs. Ilyenkor (meg amúgy is) Gugli a barátom. Megosztom veletek, amit találtam.

Spoileres lehet, csak saját felelősségre olvasd!

Arkagyij és Borisz Sztrugackij: A hétfő szombaton kezdődik

Eredeti cím: Ponyigyelnyik nacsinajetszja v szubbotu
Fordító: Gellért György
Metropolis Media, 2012
248 oldal

Egy könyv, három történet. A címek nem sokat mondanak (Hűhó a dívány körül, Hiúságok hiúsága, mindenféle hűhó). De mégis, utólag, mégis...




"Lelke mélyén minden ember mágus, de csak akkor válik azzá, amikor kevesebbet kezd gondolkodni önmagáról és többet másokról, amikor a munka érdekesebb lesz számára, mint a szó régi értelmében vett szórakozás. És munkahipotézisük bizonyára közel állt az igazsághoz, mert ahogyan a munka emberré változtatta a majmot, ugyanúgy a munka hiánya sokkal rövidebb idő alatt majommá változtatja az embert. Sőt, a majomtól is rosszabbá." 

Az első részben belecsöppenünk az orosz hangulatba, amit népmesei motívumok hatnak át. Kicsit félve, de azt mondom, valami kis mágikus realizmus is van itt. Már amennyiben a Kaláfovár (ki nem találtam volna,  kacsalábon forgó vár) udvarán élő beszélő macska és a kívánságokat teljesítő csuka ebbe a kategóriába tartoznak. Na meg a felválthatatlan ötkopejkás...  És csak úgy csemegének, még egy feloldásra váró mozaikszó: BOVATKI

"Nézelődni kezdtem, kaput kerestem az utca két oldalán, s ekkor felfedeztem egy kicsiny, de igen furcsa házat, amely két zord téglaépület közé szorult. A földszinti ablakokat vasrács fedte, a vasrudakat fele részig fehérre festették. Ajtót egyáltalán nem láttam a házon. Ezt azért vettem nyomban észre, mert a cégtábla, amelyet rendszerint a kapu vagy a bejárat mellett helyeznek el, itt közvetlenül a két ablak között lógott: Ez állt rajta: "Szovjetunió Tudományos akadémiája, BOVATKI"."

A második részre azt mondanám, szatíra. Gyönyörűen kifigurázza a tudományos népeket, az országot, az embert, meg úgy általában mindent. A  BOVATKI-nak kismillió osztálya, azon belül csilliárd csoportja van, egyik furább dolgokkal foglalkozik, mint a másik. A Jóslat és Jövendölés  osztályon belül van például Kávézacc csoport, Madárjós csoport, Pasziánsz csoport. És vannak misztikus-mitikus lények is. És a fő produkció, a kadáver. Arra hivatott, hogy belőle legyen az eszményi ember. A tökéletes fogyasztó. A kísérlet, amivel nem lehet bírni... A tudósok pedig olyanok, mint a nem varázstudományokkal foglalkozók. Bohókásak, olyasmiről beszélnek, amit én ebben az életben már nem fogok megérteni, és ami a legfőbb: munkamániásak:

"Olyan emberek jöttek ide, akik jobban érezték magukat együtt, mint külön-külön, akik ki nem állhatták a vasárnapokat, mert vasárnap unatkoztak. Mágusok, nagy kezdőbetűs Emberek, s a jelszavuk ez volt: "A   hétfő szombaton kezdődik."

Az egész könyvből a harmadik rész volt a kedvencem. Ez már sci-fi. Időutazással, furcsa szerkezetekkel, még több tudományos szöveggel. És A  Nagy Rejtéllyel: Kicsoda valójában a főnök? Ha az, akinek gondolják, akkor meg miért? És hogy? És különben is!

"A dolog úgy áll, Szása - fordult hozzám Roman -, hogy nekünk eszményi igazgatónk van. Egy ember két személyben. Van egy H-Janus Poluektovics és egy T-Janus Poluektovics. T-Janus, nemzetközi klasszisú, kiváló tudós. Ami pedig H-Janust illeti, ez meglehetősen hétköznapi hivatalnok."

Így a végére bevallom őszintén, ez volt az első könyv, amit Sztrugackijéktól olvastam. Viszont a Stalkert láttam már. Nagyon régen,  túl korán. Nem értettem, nem értékeltem. Féltem ettől a könyvtől egy kicsit, de felesleges volt. Igazán szórakoztató, bár nem könnyű olvasmány. Nagyon sok az inger, több síkon mozgatja meg az elmét. Mélyen  szántó gondolatokon töprengeni kacagás közben, na, az a tudomány :) A borító pedig... Na az ötös!

Ha felpiszkáltalak annyira, hogy beszerezd, jó szórakozást kívánok hozzá!

Marina és Szergej Gyacsenko: Alekszandra és a Teremtés növendékei

Eredeti cím: Vita Nostra
Fordító: Weisz Györgyi
Metropolis Media, 2009
384 oldal

"Vannak dolgok, amelyeket nem lehet elképzelni, de meg lehet nevezni őket. És miután nevet kaptak, megváltoznak, más lényegbe áramlanak át, és már nem felelnek meg a nevüknek, és akkor újra meg lehet nevezni őket, most már másképpen, és ennek a folyamatnak – az alkotás megbabonázó folyamatának – sosincs vége; íme itt a szó, amelyik név, és a szó, amelyik jelentés."

Alekszandra tizenhat éves, átlagos lány. Az édesanyjával él. A történet elején épp megkezdik a kéthetes nyaralásukat a tengerparton. Minden éppen megfelelő lenne, ha Szaskát nem követné egy napszemüveges férfi... Annyira félelmetesnek tűnik, hogy az ember szó nélkül megtesz bármit, amit kér. Kezdetnek mondjuk egy kis meztelen úszást hajnalonként... De ez még igazán könnyen teljesíthető. Van, akitől többet, nehezebbet kér...

"Jött ő… Megmutatott egy érmét. Azt mondta: jegyezd meg ezt a jelet, nem a nullást, ezt a másikat. Ha odamegy hozzád egy ismeretlen férfi, és felmutatja ezt a jelet, akkor neked kérdés nélkül el kell menned vele, és teljesítened kell minden szeszélyét, szintén kérdés nélkül. Én, azt mondja, soha nem követelek lehetetlent."

Itt azért már érződik, hogy nem egy szokványos történet ez. Kicsit népmesei ez a dolog, hogy próbákat kell teljesíteni. De ki tudja, mi a cél? Persze, a főiskola... Meg kell edződni addigra... A tehetségeket ki kell emelni, el kell szakítani a környezetüktől, meg kell törni őket. Addig hajszolni, míg belezöldülnek...

"- Azt mondtam egyszer, hogy soha nem követelek tőled lehetetlent. És ez igaz. De jusson eszedbe: mindaz, amit valaha megtettél nekem, valaminek a leküzdésére épült – egy kis lépés a belső határvonalon túlra. Nehéz volt. De lehetséges, Szasa."

Az iskola az isten háta mögött, a senki földjének a kellős közepén, vagy valami még ennél is eldugottabb helyen, Torpában van. Igazi leharcolt koli, nagyon furcsa tanulók, rémisztő tanárok. Van akinek meg sem kell szólalnia, hogy féljenek tőle... Ők tudják, mi értelme a gyakorlatoknak és a zavaros memoritereknek, a diákok nem. Mégis megtanulják. Muszáj, mert rettegnek. Furcsa az egész, mint egy rémálom. Hajszolnak, de nem tudod mi a cél. Túlélni a vizsgákat? Első sorban ez is, igen. De mi lesz utána? Mire jó ez az egész?

"Úgy érzed magad, mint a dzsinn, akit kiengedtek a palackból? Kész vagy palotákat építeni és lerombolni? És képes vagy a világon mindent megcsinálni?"

Alekszandra is összezavarodott, én is. Még hasonlót sem olvastam soha. Magával ragadott, elvarázsolt. És rettegtem, nagyon féltem, hogy baja lesz... Akkor is, amikor megtette amit kell, akkor is, amikor ellenszegült. És a többiekéért is aggódtam: a névelőkért, a melléknevekért, a főnevekért, Lizáért, Okszanáért, Kosztyáért, Jegorért...

Azért még a szavak erejében bíztam, és igazam lett... Átalakul, elsimul minden. Igazi metamorfózis...

"Már lepke vagy, de még mindig mászni próbálsz. Emlékszel rá, hogy hernyó voltál..."

Ha szeretnéd, itt megveheted kedvezményesen.

Top 5 - Kedvenc vámpíros könyveim

1. Gail Carriger: Soulless - Lélektelen

Azért ez az első, mert nagyon szórakoztató, steampunk és szokatlan.

2. Szergej Lukjanyenko - Alkonyi őrség

Az egész világ, amit Lukjanyenkoék alkottak, lenyűgöző. A sorozat legjobb része

3. Patricia Briggs: A vér kötelez

Szeretem ezeket a népeket. Ők sem hagyományosak, de legalább mókásak.

4. Nalini Singh: Angyaltánc

A sorozatból eddig ez a rész volt a kedvencem.

5. J. R. Ward: Éjsötét szerető

Új ismeretség, meglehetősen addiktív történet. Várjuk ki a végét...

Amanda Hocking: My Blood Approves - A vér szava

Eredeti cím: My Blood Approves
Fordító: Marczali Ferenc
Könyvmolyképző, 2012
296 oldal

"- Mi van azokkal, akikre hatással vagy? Miért van ez?- Nem tudom - mondta, és egyik lábáról a másikra helyezte a testsúlyát, amiből arra következtettem, hogy hazudik. Pontosan tudta, miért, csak nem mondta el."


Alice egy átlagos tizenhét éves lány. Egy bulizósnak indult, de kudarcba fulladt este végén megismerkedik Jackkel. A fiú nagyon furcsa. Egyrészt huszonnégy éves létére úgy öltözködik, mint egy suhanc, másrészt, ami sokkal durvább, mindenkire hatással van.

Alice barátnője már szinte az ölébe mászik, annyira odavan érte, de másokon is látni, hogy lefagynak amikor meglátják. Egyetlen kivétel van, Alice. A szimpátián kívül semmit nem érez a srác iránt, és ez alapozza meg a kapcsolatukat. Az első találkozást követően minden nap együtt lógnak.

Alice idővel egyre több furcsaságot fedez fel a fiúval kapcsolatban. Van ugye ez a "hatás", aztán ott a testhőmérsékletes dolog...

"Sem hideg, sem meleg nem volt a bőre. Igazából... nem volt hőmérséklete. Bár hihetetlenül puha volt, mégis leginkább egy gyíkéra emlékeztetett. A gyíkok sem képesek befolyásolni a testhőmérsékletüket, ezért mindig olyan meleg a bőrük, mint a levegő, vagy mint azé, aki hozzájuk ér."

Vannak még olyan apróságok, mint a természetfeletti erő és a "ragadós" hangulat. A lány nem tudja hova tenni ezeket a dolgokat, a fiú pedig vagy hallgat, vagy terel. Innen továbblépni csak találgatással lehet, ami egy ideig szórakoztató is. Amikor már unalmas lenne, Alice végre elkezd gondolkozni és rájön: Jack vámpír. Innentől aztán pörögnek az események...

Megismerjük a srác családját, akik (egy kivételével) nagyon kedvesek, szépek, és egy klassz házban laknak... Ismerős, ugye? Szerencsére az egyezés csak eddig tart. Az eltéréseket fedezzétek fel ti :)

Összességében nézve egészen szórakoztató könyv. Vannak apró szépséghibái, de a szokatlan fordulatoktól mégis jó lesz. Maradt egy kis hiányérzetem a végére, ami teljesen rendben van, mivel ez egy sorozat első része... 

Laurie Halse Anderson: Jégviráglányok

Eredeti cím: Wintergirls
Fordító: Sóvágó Katalin
Ciceró Könyvstúdió, 2011
277 oldal

"Én vagyok az a lány.
A combjaim közötti hézag, a hézagon átsütő fény vagyok.
A fantasybe rejtőző segédkönyvtáros vagyok.
A méhviaszba öntött cirkuszi torzszülött vagyok.
Porcelánkeretre drótozott csontváz vagyok, az, amit ők akarnak."

Lia anorexiás. Ő az a lány, akinek segítségre van szüksége. Ő az a lány, aki elutasítja a segítséget. A családja széthullott, a barátnője meghalt. Az egyetlen kapaszkodót az élethez a számolás adja neki. Számolja a falatokat, amiket magába erőszakol, számolja a falatok kalóriaértékét. Számolja a grammokat, amik egy étkezéssel rárakódnak átlátszó kis testére, és számolja a kalóriákat, amiket az önkínzással eléget. Messze a cél, mert mindig új. Csak még két, öt, tíz, harminc kilót fogyni, hogy ő legyen a legsoványabb. Hogy ő legyen az, aki nincs...

Lia fantáziája csodálatos. Érzékletes, gyönyörű mondatai vannak. A hallucinációi szürreális álmok, gyönyörűek. Élvezet olvasni akkor is, ha tudom, ez nem egészséges...

"Pókok kelnek ki és másznak elő a köldökömből, szőrös kis kátránygyöngyök, balerinalábuk van. Nyüzsögnek, selyemfátylat szőnek százezer gondolatból, míg be nem burkolnak egy kényelmes szemfödéllel.
Mély levegőt veszek. A háló nyitott szájamhoz tapad. Poros íze van, mint az ócska függönyöknek."

Lia nagyon erős. Kitartó. Önpusztító. Csaló. Tisztességtelen.

Hiszen erő kell ahhoz, hogy ne egyél. Ne egyél, pedig tudod, hogy belepusztulsz. És másokat is magaddal ránthatsz... De kitart az elhatározása mellett. Sőt, egyre magasabbra teszi a lécet. Annyira magasra, hogy vagy át fogja ugrani, vagy beájul alá. A család pedig azt hiszi, gyógyul. Miért is ne hinné? A mérleg egyre többet mutat... A piszkos kis trükkök nem kerülnek semmibe. Csak felejtsd el a lelkiismeretet... Ha fáj, ejts apró vágásokat a bőrödön. Vagy akár nagyokat, nem számít. A lényeg az, hogy engedd ki a fájdalmat...

"Megmutattam neki, hogy apró vágásokat ejtettem a bőrömön, hogy kiszivárogjon belőle a rossz és a fájdalom. Kezdetben sekélyek és rövidek voltak, mint egy kétségbeesett macska karmolása, amely mindenáron be akar bújni az első tornác alá. Ha a fájdalmat vágtuk el, az egész másképp fájt. Könnyebb lett nem gondolni arra, hogy ellopták a testemet és a családomat és az életemet, könnyebb lett nem törődni..."

Lia-Lia, buta kislány... Te semmiből nem tanulsz? Cassie ezért halt meg? Miért nem okulsz más hibájából? És miért nem cseréled le a mantrádat valami boldogítóbbra? Neked is könnyebb lenne...

"::Hülye/ronda/hülye/undok/hülye/hájas
hülye/pólyás/hülye/lúzer/hülye/csőd::"

Szeretem ezt a könyvet. Végre valaki, aki bátran játszik a szöveggel. Áthúzza, zárójelbe teszi, elhagyja a szóközöket. Mozgalmas, változatos, összhangban van a tartalommal. Szép.

Olvasd!

Harlan Coben: Bűnösnek nyilvánítva

Eredeti cím: Caught
Fordító: Illés Róbert
Jaffa Kiadó, 2012

"Azok az emberek sokat szenvedtek. Wendy segített nekik megtalálni az igazukat. Hiába igyekezett volna úgy tenni, mintha ez csak a munkája lenne, a műsor sokat jelentett számára - büszke volt arra, hogy jó ügyért harcol."

Wendy Tynes oknyomozó riporter, műsora, a Tetten érve pedofilok lebuktatására szakosodott. Általában az az eljárás, hogy Wendy egy chatszobában csitrinek álcázva beszélget. Mindig kivárja, hogy megszólítsák, megbeszéljenek vele egy randit a kamasznak álcázott férfiak. Ha ez megvan, elegendő bizonyíték adott egy tárgyaláshoz.

Én ezt kevésnek érzem. Neten az vagy, aminek mutatod magad. És az vagy, aminek hisznek. Ez alapján elítélni valakit... furcsa. Meg kell még tanulnunk bánni ezzel a világgal... Na de kanyarodjunk csak vissza!

Dan Mercer Wendy legújabb áldozata. Dan gyerekekkel foglalkozik. De egy szabvány-pedofiltól eltérően tényleg segíteni szeretne rajtuk. Ezért megy aznap éjjel a házba, ahol egy rettegő lány helyett egy egész tv-stáb várja. Még szép, hogy elszalad. Neki ehhez semmi köze...

Míg ez a fickó bujkál, beindul egy másik szál is.  Haley McWaid eltűnik. Még késni sem szokott soha, a bejelentés nélküli nem otthon alvás igazán nem az ő műfaja. Hiszen ő egy igazán tökéletes lány! Jó tanuló, a húga példaképe, rosszat feltételezni nem is lehet róla. De ha már kéznél van egy pedofil, jól megvádolják a lány eltűnésével is. És akkor már egy kisfiú megrontásával is. És ki tudja mi minden jönne még, ha az egyik szülő közbe nem lép...

(Tudom, túl sok CSI-t meg Gyilkos elméket nézek, de csak nekem gyanús, hogy egy pedo vagy csak kamasz lányokat szeretget vagy csak kisfiúkat és nem mindkettőt?)

Wendy nem szimpatizál Dannel csöppet sem, de ki akarja deríteni az igazságot. A modern világ modern találmányai (Facebook, Twitter, Youtube, blogok, adatbázisok, mindenfélék) sokat segítenek neki. No és persze Win, akit már Coben előző könyvében is nagyon kedveltem :)

"Win. A bulvárlapokban gyakran illették a "nemzetközi playboy" jelzővel, és Wendy meglátása szerint ez tökéletesen illett rá. Igazi kékvérű arisztokrata volt, akinek ősei a Mayflowerrel érkeztek az Újvilágba, és partot érve azonnal labdaszedő fiúért kiáltottak, majd elővették a golfütőjüket."

Aztán ott van még Wendy fia, Charlie. Őt sem sikerült megkedvelnem, ahogy az anyját sem. Ez a nő nagyon idegesít. Egyrészt a "nagyon modern anya vagyok" mentalitása:

"Charlie-val sokszor még házon belül is SMS-ben üzentek egymásnak. Amikor túl fáradt volt kiabálni, inkább írt neki: "Ideje lefeküdni", "Engedd ki Jersey-t" vagy "elég a számítógépezésből, inkább olvass"."

Másrészt a bénázása a Facebookon (Ha egy pici időt eltöltesz az oldalon, rájössz hogy működik. Na ő nem.). És az sem tett jót a megítélésének, hogy vaskalapos. Ha ő eldöntötte valakiről, hogy bűnös, akkor aztán olyan boszorkányüldözésbe kezd, hogy az ég és a föld össze is szakadhat, meg nem gondolja magát. Annyi pozitívumot találni benne, hogy legalább tényleg kideríti mi történt.

Tetszett, mert indulatokat ébresztett bennem. Tetszett, hogy nem sikerült előre megoldanom. Viszont egy icipicit már talán sok is volt benne a csavar. És beleakadtam pár nyomdahibába, amiket azért el lehetett volna kerülni (pl. ártatlanság védelme). Összességében 4 pontot adok neki az ötből.

A könyvet köszönöm a Jaffa Kiadónak.