Marina és Szergej Gyacsenko: Alekszandra és a Teremtés növendékei

Eredeti cím: Vita Nostra
Fordító: Weisz Györgyi
Metropolis Media, 2009
384 oldal

"Vannak dolgok, amelyeket nem lehet elképzelni, de meg lehet nevezni őket. És miután nevet kaptak, megváltoznak, más lényegbe áramlanak át, és már nem felelnek meg a nevüknek, és akkor újra meg lehet nevezni őket, most már másképpen, és ennek a folyamatnak – az alkotás megbabonázó folyamatának – sosincs vége; íme itt a szó, amelyik név, és a szó, amelyik jelentés."

Alekszandra tizenhat éves, átlagos lány. Az édesanyjával él. A történet elején épp megkezdik a kéthetes nyaralásukat a tengerparton. Minden éppen megfelelő lenne, ha Szaskát nem követné egy napszemüveges férfi... Annyira félelmetesnek tűnik, hogy az ember szó nélkül megtesz bármit, amit kér. Kezdetnek mondjuk egy kis meztelen úszást hajnalonként... De ez még igazán könnyen teljesíthető. Van, akitől többet, nehezebbet kér...

"Jött ő… Megmutatott egy érmét. Azt mondta: jegyezd meg ezt a jelet, nem a nullást, ezt a másikat. Ha odamegy hozzád egy ismeretlen férfi, és felmutatja ezt a jelet, akkor neked kérdés nélkül el kell menned vele, és teljesítened kell minden szeszélyét, szintén kérdés nélkül. Én, azt mondja, soha nem követelek lehetetlent."

Itt azért már érződik, hogy nem egy szokványos történet ez. Kicsit népmesei ez a dolog, hogy próbákat kell teljesíteni. De ki tudja, mi a cél? Persze, a főiskola... Meg kell edződni addigra... A tehetségeket ki kell emelni, el kell szakítani a környezetüktől, meg kell törni őket. Addig hajszolni, míg belezöldülnek...

"- Azt mondtam egyszer, hogy soha nem követelek tőled lehetetlent. És ez igaz. De jusson eszedbe: mindaz, amit valaha megtettél nekem, valaminek a leküzdésére épült – egy kis lépés a belső határvonalon túlra. Nehéz volt. De lehetséges, Szasa."

Az iskola az isten háta mögött, a senki földjének a kellős közepén, vagy valami még ennél is eldugottabb helyen, Torpában van. Igazi leharcolt koli, nagyon furcsa tanulók, rémisztő tanárok. Van akinek meg sem kell szólalnia, hogy féljenek tőle... Ők tudják, mi értelme a gyakorlatoknak és a zavaros memoritereknek, a diákok nem. Mégis megtanulják. Muszáj, mert rettegnek. Furcsa az egész, mint egy rémálom. Hajszolnak, de nem tudod mi a cél. Túlélni a vizsgákat? Első sorban ez is, igen. De mi lesz utána? Mire jó ez az egész?

"Úgy érzed magad, mint a dzsinn, akit kiengedtek a palackból? Kész vagy palotákat építeni és lerombolni? És képes vagy a világon mindent megcsinálni?"

Alekszandra is összezavarodott, én is. Még hasonlót sem olvastam soha. Magával ragadott, elvarázsolt. És rettegtem, nagyon féltem, hogy baja lesz... Akkor is, amikor megtette amit kell, akkor is, amikor ellenszegült. És a többiekéért is aggódtam: a névelőkért, a melléknevekért, a főnevekért, Lizáért, Okszanáért, Kosztyáért, Jegorért...

Azért még a szavak erejében bíztam, és igazam lett... Átalakul, elsimul minden. Igazi metamorfózis...

"Már lepke vagy, de még mindig mászni próbálsz. Emlékszel rá, hogy hernyó voltál..."

Ha szeretnéd, itt megveheted kedvezményesen.