Eredeti cím: Old Man's War
Fordító: Pék Zoltán
Agave Könyvek, 2012 május 10.
256 oldal
Fordító: Pék Zoltán
Agave Könyvek, 2012 május 10.
256 oldal
"Az
öregedést nem lehet megállítani. A génterápia, a szervátültetés, a
plasztikai sebészet megtette a magáét, de az öregség mégis utolér. Ha új
tüdőt kapsz, a szíved egyik billentyűje áll le. Ha új szívet kapsz, a
májad dagad akkorára, mint egy felfújható gyerekmedence. Cseréltesd ki a
májad, és a stroke intéz el. Ez az öregedés adu ásza: az agyat még most
sem tudják pótolni."
John
Perry a hetvenötödik születésnapján hátrahagyja egész addigi életét: a
felesége emlékét, a gyerekeit, ismerőseit. Jó oka van erre: a GYV
(Gyarmati Véderő) kötelékébe készül bevonulni kettő, tíz, vagy ki tudja
hány évre...
"Alulírott
megértem és elfogadom, hogy szabad akaratomból és elhatározásomból,
külsô kényszer hatása nélkül, önként beállok a Gyarmati Véderôhöz nem
kevesebb, mint kétéves szolgálatra. Tudomásul veszem továbbá, hogy a
szolgálati idômet háború vagy szükséghelyzet esetén a Gyarmati Véderô
egyoldalúan meghosszabbíthatja, maximum nyolc évvel."
A
GYV-ről és a Gyarmati Szövetségről nem tudunk meg szinte semmit. Csak
azt, hogy van, és bármit is csinál, az szigorúan titkos. Aki bevonul
hozzájuk, az az utolsó papír aláírásától számított három nap múlva
megszűnik létezni. Nem állampolgára többé egyetlen földi államnak sem,
nem marad semmi tulajdona. És már soha nem tér vissza a Földre.
A
többség a hetvenötödik születésnapján vonul be, holott kihasználhatnák
még a harminc nap türelmi időt. Legtöbbjüknek viszont már nem él a
házastársa, a gyereki felnőttek. Nincs mire várni. Nem hiába igyekeznek:
az öreg, meggyötört testük megfiatalodik a bevonulás után. Ez pedig
megéri a kockázatot. Inkább vállalják a rizikót, hogy fiatal testben
halnak meg valahol a Földtől távol, mint hogy a Földön éljék le
szánalmas öregségük maradék éveit. Azt hiszem, én is így döntenék.
Szóval
John Perry bevonul. Három nappal a történet kezdete után máris a
paszulyjáraton ülve távolodik az életétől. Ez a paszulycucc egy nagyon
vastag kábelkötegen közlekedő fánk alakú fülke Nairobi és a stacionárius
pályán álló Gyarmati Állomás között. Az űrállomáson, ahova viszik,
azonnal sikerül összebarátkoznia néhány leendő újonccal. Együtt örülnek a
jó kajának, együtt várják a vizsgálatot, majd a teszteket. Ééés együtt
esnek át a változáson.
Erről
a fiatal test dologról valami olyasmi ugrott be elsőre, mint ami
Richard Morgan Takeshi Kovacs trilógiájában van, vagyis hogy a test
eldobható, a tudatot pedig tárolják valahol, ahonnan gond nélkül
beilleszthető egy új testbe a régi meghibásodása esetén. Nos, majdnem
igazam lett. Maradjunk annyiban, hogy a műtéti hegek az emlékeinkben
élnek tovább...
"A
Földön a katonák egyetlen előnye, hogy pontosan tudják, ki az ellenség,
és bizonyos határokon belül azt is, hogyan fog zajlani a csata: milyen
csapatokkal, fegyvernemekkel, célokkal. Ezért aztán az egyik háborúban
vagy bevetésen szerzett tapasztalat közvetlen alkalmazható máshol, még
ha a háború oka vagy a csata célja teljesen különbözik is."
A
kiképzés embertelen, a kiképző tiszt meg egy imádni való seggfej. Pont,
mint a filmekben. Egy igazi vadállat, aki egyszerre akarja megtörni,
behódoltatni, keménnyé tenni, igazi harcossá képezni az "ifjoncokat". De
arra, ami jön, igazából nem lehet felkészülni. Milliónyi idegen faj,
köztük lepkesimogatósan szelíd és emberevősen vad is. Bónuszként első
ránézésre nem tudhatod, melyik melyik. Mind érdekes, mind idegen.
"Mire megérkeztünk a Cova Bandára, már a teljes kiborulás szélén álltam.
Talán éppen a covanduk miatt, akik sok tekintetben az emberi faj szakasztott másai: kétlábúak, emlősök, elképesztően tehetséges művészek, főleg költészetben és drámában jeleskednek, gyorsan szaporodnak, és szokatlanul agresszívak, amikor az univerzumról és az ő helyükről van szó. Az emberek és a covanduk gyakran harcolnak ugyanazért a gazdátlan területért. Sőt, a Cova Banda eredetileg emberi település volt, csak aztán egy helyi vírus miatt a telepesek csúnya pluszvégtagokat és gyilkos pluszszemélyiséget növesztettek.
A vírus a covanduknak nem okozott fejfájást; simán beköltöztek. Hatvanhárom év elteltével a Gyarmati Szövetség tudósai végre kifejlesztettek egy vakcinát, és vissza akarták kapni a bolygót. Pechjükre a covanduknak (ismét csak nagyon emberi módon) nem volt ínyére az osztozkodás. Úgyhogy mentünk harcolni a covanduk ellen.
Akik közül a legmagasabb sincs három centi."
Talán éppen a covanduk miatt, akik sok tekintetben az emberi faj szakasztott másai: kétlábúak, emlősök, elképesztően tehetséges művészek, főleg költészetben és drámában jeleskednek, gyorsan szaporodnak, és szokatlanul agresszívak, amikor az univerzumról és az ő helyükről van szó. Az emberek és a covanduk gyakran harcolnak ugyanazért a gazdátlan területért. Sőt, a Cova Banda eredetileg emberi település volt, csak aztán egy helyi vírus miatt a telepesek csúnya pluszvégtagokat és gyilkos pluszszemélyiséget növesztettek.
A vírus a covanduknak nem okozott fejfájást; simán beköltöztek. Hatvanhárom év elteltével a Gyarmati Szövetség tudósai végre kifejlesztettek egy vakcinát, és vissza akarták kapni a bolygót. Pechjükre a covanduknak (ismét csak nagyon emberi módon) nem volt ínyére az osztozkodás. Úgyhogy mentünk harcolni a covanduk ellen.
Akik közül a legmagasabb sincs három centi."
Sorban
megismerjük a többieket is. A szerző fantáziája úgy tűnik
kimeríthetetlen, mindig jelennek meg újabb lények, újabb érdekes
nevekkel, olyanokkal, mint pl. a gehaar, bathunga, whaid, gindal,
tachyon. Szerencsére egyáltalán nem száraz leírásról van szó. Féltem is
kicsit, hogy ez az űrháborúsdi nem egészen lányos téma (nem is az), de
könnyen emészthető, és poénokkal oldott. A második rész előkészítése, a
Szellemhadtest körüli tapogatózás meg kifejezetten szívott magába. A szerző egy egészen friss interjúban
azt mondja, "vigyáztam, hogy ne legyenek közvetlen párhuzamok a való
világ és az általam teremtett között". Nos, azért egyet mégis találtam.
Vigyázat, spoiler!
A
könyv végén, amikor Perry befejezi az aktív katonai részt, az nekem
teljesen olyan volt, mint hogyha a Forrest Gumpot nézném, csak
egészséges emberrel. Ugyanaz a mese: kitüntetés, legfrissebb hősként
turnézás a gyarmatokon, parádék, fellépések. Majd újabb bevetés,
előléptetés, PR-körút, ésatöbbi. Lehet, hogy csak túl sokszor láttam azt
a filmet, nem tudom. De ez zavart. Amúgy biztos így megy a valóságban
is, egy hőst nem felejtenek el hamar. És meg is érdemli.
Spoiler vége
Szóval
az van, hogy szerettem olvasni ezt a könyvet. Tízből legalább kilenc és
fél pont, és nem azért mert reci (ezúton is köszönöm az Agave
Könyveknek!). Várom a folytatást, remélem hamar jön. Ezt nem lehet itt
abbahagyni...