John Scalzi: Vének háborúja

Eredeti cím: Old Man's War
Fordító: Pék Zoltán
Agave Könyvek, 2012 május 10.
256 oldal

"Az öregedést nem lehet megállítani. A génterápia, a szervátültetés, a plasztikai sebészet megtette a magáét, de az öregség mégis utolér. Ha új tüdőt kapsz, a szíved egyik billentyűje áll le. Ha új szívet kapsz, a májad dagad akkorára, mint egy felfújható gyerekmedence. Cseréltesd ki a májad, és a stroke intéz el. Ez az öregedés adu ásza: az agyat még most sem tudják pótolni."

John Perry a hetvenötödik születésnapján hátrahagyja egész addigi életét: a felesége emlékét, a gyerekeit, ismerőseit. Jó oka van erre: a GYV (Gyarmati Véderő) kötelékébe készül bevonulni kettő, tíz, vagy ki tudja hány évre...

"Alulírott megértem és elfogadom, hogy szabad akaratomból és elhatározásomból, külsô kényszer hatása nélkül, önként beállok a Gyarmati Véderôhöz nem kevesebb, mint kétéves szolgálatra. Tudomásul veszem továbbá, hogy a szolgálati idômet háború vagy szükséghelyzet esetén a Gyarmati Véderô egyoldalúan meghosszabbíthatja, maximum nyolc évvel."

A GYV-ről és a Gyarmati Szövetségről nem tudunk meg szinte semmit. Csak azt, hogy van, és bármit is csinál, az szigorúan titkos. Aki bevonul hozzájuk, az az utolsó papír aláírásától számított három nap múlva megszűnik létezni. Nem állampolgára többé egyetlen földi államnak sem, nem marad semmi tulajdona. És már soha nem tér vissza a Földre.

A többség a hetvenötödik születésnapján vonul be, holott kihasználhatnák még a harminc nap türelmi időt. Legtöbbjüknek viszont már nem él a házastársa, a gyereki felnőttek. Nincs mire várni. Nem hiába igyekeznek: az öreg, meggyötört testük megfiatalodik a bevonulás után. Ez pedig megéri a kockázatot. Inkább vállalják a rizikót, hogy fiatal testben halnak meg valahol a Földtől távol, mint hogy a Földön éljék le szánalmas öregségük maradék éveit. Azt hiszem, én is így döntenék.

Szóval John Perry bevonul. Három nappal a történet kezdete után máris a paszulyjáraton ülve távolodik az életétől. Ez a paszulycucc egy nagyon vastag kábelkötegen közlekedő fánk alakú fülke Nairobi és a stacionárius pályán álló Gyarmati Állomás között.  Az űrállomáson, ahova viszik, azonnal sikerül összebarátkoznia néhány leendő újonccal. Együtt örülnek a jó kajának, együtt várják a vizsgálatot, majd a teszteket. Ééés együtt esnek át a változáson.

Erről a fiatal test dologról valami olyasmi ugrott be elsőre, mint ami Richard Morgan Takeshi Kovacs trilógiájában van, vagyis hogy a test eldobható, a tudatot pedig tárolják valahol, ahonnan gond nélkül beilleszthető egy új testbe a régi meghibásodása esetén. Nos, majdnem igazam lett. Maradjunk annyiban, hogy a műtéti hegek az emlékeinkben élnek tovább...

"A Földön a katonák egyetlen előnye, hogy pontosan tudják, ki az ellenség, és bizonyos határokon belül azt is, hogyan fog zajlani a csata: milyen csapatokkal, fegyvernemekkel, célokkal. Ezért aztán az egyik háborúban vagy bevetésen szerzett tapasztalat közvetlen alkalmazható máshol, még ha a háború oka vagy a csata célja teljesen különbözik is."

A kiképzés embertelen, a kiképző tiszt meg egy imádni való seggfej. Pont, mint a filmekben. Egy igazi vadállat, aki egyszerre akarja megtörni, behódoltatni, keménnyé tenni, igazi harcossá képezni az "ifjoncokat". De arra, ami jön, igazából nem lehet felkészülni. Milliónyi idegen faj, köztük lepkesimogatósan szelíd és emberevősen vad is. Bónuszként első ránézésre nem tudhatod, melyik melyik. Mind érdekes, mind idegen.

"Mire megérkeztünk a Cova Bandára, már a teljes kiborulás szélén álltam.
Talán éppen a covanduk miatt, akik sok tekintetben az emberi faj szakasztott másai: kétlábúak, emlősök, elképesztően tehetséges művészek, főleg költészetben és drámában jeleskednek, gyorsan szaporodnak, és szokatlanul agresszívak, amikor az univerzumról és az ő helyükről van szó. Az emberek és a covanduk gyakran harcolnak ugyanazért a gazdátlan területért. Sőt, a Cova Banda eredetileg emberi település volt, csak aztán egy helyi vírus miatt a telepesek csúnya pluszvégtagokat és gyilkos pluszszemélyiséget növesztettek.
A vírus a covanduknak nem okozott fejfájást; simán beköltöztek. Hatvanhárom év elteltével a Gyarmati Szövetség tudósai végre kifejlesztettek egy vakcinát, és vissza akarták kapni a bolygót. Pechjükre a covanduknak (ismét csak nagyon emberi módon) nem volt ínyére az osztozkodás. Úgyhogy mentünk harcolni a covanduk ellen.
Akik közül a legmagasabb sincs három centi."

Sorban megismerjük a többieket is. A szerző fantáziája úgy tűnik kimeríthetetlen, mindig jelennek meg újabb lények, újabb érdekes nevekkel, olyanokkal, mint pl. a gehaar, bathunga, whaid, gindal, tachyon. Szerencsére egyáltalán nem száraz leírásról van szó. Féltem is kicsit, hogy ez az űrháborúsdi nem egészen lányos téma (nem is az), de könnyen emészthető, és poénokkal oldott. A második rész előkészítése, a Szellemhadtest körüli tapogatózás meg kifejezetten szívott magába. A szerző egy egészen friss interjúban azt mondja, "vigyáztam, hogy ne legyenek közvetlen párhuzamok a való világ és az általam teremtett között". Nos, azért egyet mégis találtam.

Vigyázat, spoiler!

A könyv végén, amikor Perry befejezi az aktív katonai részt, az nekem teljesen olyan volt, mint hogyha a Forrest Gumpot nézném, csak egészséges emberrel. Ugyanaz a mese: kitüntetés, legfrissebb hősként turnézás a gyarmatokon, parádék, fellépések. Majd újabb bevetés, előléptetés, PR-körút, ésatöbbi. Lehet, hogy csak túl sokszor láttam azt a filmet, nem tudom. De ez zavart. Amúgy biztos így megy a valóságban is, egy hőst nem felejtenek el hamar. És meg is érdemli.

Spoiler vége

Szóval az van, hogy szerettem olvasni ezt a könyvet. Tízből legalább kilenc és fél pont, és nem azért mert reci (ezúton is köszönöm az Agave Könyveknek!).  Várom a folytatást, remélem hamar jön. Ezt nem lehet itt abbahagyni...

Patricia Briggs: A vér kötelez

Eredeti cím: Blood Bound
Fordító: Farkas Veronika
Agave Könyvek, 2012

"Vannak dolgok, amik a keresztény írások Nagy Szörnyetegét szolgálják. Kisebb-nagyobb szellemek, démonok és ördögök, akik mind a gonoszt szolgálják. A legnagyobb szolgálók a mi világunktól távolabb élnek, de meg lehet őket idézni ide - maguktól nem jöhetnek, éppen úgy, ahogyan a vámpírok sem léphetnek be az otthonunkba invitálás nélkül."

Az Agave kedves és gyors, máris itt a sorozat második része. A borítók alapján meg nem mondanám, hogy Patricia Briggs ezen két könyvének köze van egymáshoz. (Nekem amúgy a Megszólít a Hold borítója jobban tetszik.)

Az előző részben volt sok csúnyaság, ami inkább a farkasok belső bulija volt. Itt meg jön szépen az egyensúly, a vámpíroknál áll a bál. Egészen konkrétan az van, hogy egy lökött vérszopó alkotott egy démonlovast, aki persze elszabadult és halomra gyilkolja az embereket. Természetesen Mercy segít levadászni. Ehhez jól jönnek a farkas-képességek és a mágikus lények - többek között szellemek - útmutatásai.

"a szellemek létrejöttének a legfőbb oka az erőszakos, értelmetlen halál."

Ha az első rész felvezetés volt a sorozat többi részéhez, akkor ez a kézikönyv. Szinte minden oldalon szembejön valami infó a vámpírok, farkasok, egyebek miféleségéről. Kit bánt az ezüst? És a fokhagyma? Csupa finomság, a lelkem rendszerezős része serényen írta tele a kis természetfölötti lényes táblázatát.

"- Ez a küszöbdolog tényleg működik? - kérdeztem.
Stefan mosolya ismét szélesebbé vált, és ezúttal fehér csillanást is láttam benne.
- Miután beinvitáltál, már nem."


A másik jóság az, hogy Mercy autószerelő. még mindig. És most igazán sokat szakmázik, amitől nekem kapásból otthonos lesz a hangulat.


"Soha nem szabad olyan autószerelőben bízni, aki új autókkal jár. Vagy túl sokat kér a munkájáért, vagy nem tud karbantartani egy régi autót - vagy mindkettő."

Az efféle aranyköpések mellett különféle modelleket emleget, amiket én meg jól összeszedtem és megkerestem: 1968-as Karman Ghia, '71-es Opel Gt, '57-es T-Bird, BMW Z8. Hát nem klasszak? Rettentően tudok ám rajongani értük :)

Majdnem elfelejtettem, de azért mégsem: van szerelmi sokszög is, csak hogy kerek legyen a történet... Kíváncsi vagyok, a következő részben hogy alakulnak a dolgok...

A könyvet köszönöm az Agave Könyveknek!

Patricia Briggs: Megszólít a Hold

Eredeti cím: Moon Called
Fordító: Farkas Veronika
Agave Könyvek, 2010

"A prérifarkasok a barátaim. Ja, nem vagyok vérprérifarkas - már ha létezik ilyesmi. Én egy járó vagyok.
A kifejezés az "irhajáró" szóból ered, ami a délnyugati indián törzsek varázslóit fedi, akik egy lenyúzott irhába bújva tudnak prérifarkassá vagy egyéb állattá változni, és kórságokat meg halált terjeszteni."

Mercedes Thompson egy átlagos lány. Már ha eltekintünk attól, hogy autószerelő, és szabad idejében prérifarkassá szokott változni...

Nem ő az egyetlen látványosság Tri-Cities környékén, laknak még arra furcsa népek.

Kedvenc szomszédja, Adam a helyi (vér)farkas(ember) falka alfája. Természetesen van béta is, meg úgy omegáig mindenféle farkasok. Sőt, van fő-alfa is, a Marrok:

"Az Egyesült Államokban minden falka a Marrokot követi, akit Arthur király egyik lovagjáról neveztek el, aki vérfarkas volt. A Marrok és falkája felügyeli az összes vérfarkast Észak-Amerikában."

Természetesen ha vannak farkasok, vámpírok is kellenek a sztoriba. Stefant személyesen is megismerjük. Bár az autóját (Scooby-Doo-s Csodajárgány, Mercy szerelgeti, kölcsönveszi, sattara) hamarabb...

"Stefan furgonja olyanra volt festve, mint a Csodajárgány, ami szerintem rengeteget elárul a vámpírról. Stefan azt mesélte, hogy amikor elkezdte a Buffyt nézni, átfutott a fején, hogy feketére festi, de utána arra jutott, hogy a vámpírvadásznak esélye sincs Scooby-Doo ellen."

Aztán vannak másféle varázslények is: tündérek, sellők, koboldok, manók, meg ki tudja még mifélék... Az ő létezésük (a farkasok és vámpírok létével ellentétben) már nem titok az emberek előtt. A Szürke Lordok tettek róla...

"Körülbelül harminc éve a Szürke Lordok, azok a nagy hatalmú varázslók, akik a természetfeletti lények között uralkodnak, aggodalmaskodni kezdtek a tudomány fejlődése miatt - különös tekintettel a kriminológiára. Előre látták, hogy a Rejtőzködés Ideje a végéhez közeledik. Úgy döntöttek, mérséklik a lehetséges károkat, és gondoskodnak arról, hogy az embereket a lehető legkisebb megrázkódtatás érje csak, amikor ráébrednek a mágia világának létezésére. Kivárták a megfelelő alkalmat."

No, a háttér megvan, a mesét pedig ma nem én mondom, a fülszöveg nagyszerűen összefoglalja. De azért van még mit írni...

Először is, érdekes a társadalomba való beilleszkedés. A nem egészen emberi lények egy része vígan mászkál, tudhatnak róluk az emberek, semmi gond. Persze köztük is akad bőven akinek nem fenékig tejföl, de ez már a "sima" emberekkel is csak így van... Viszont a többiek bujkálnak, elvegyülnek, besimulnak. Egyszerűen nem tehetik  meg, hogy felfedjék magukat. Mert az emberek - jaj! - félnének tőlük. Na ez nem csak nekem nem kerek így...

Aztán lehet olvasás közben töprenkedni az örök életen is. Mert ugyan az erőszakos-féle lények, mondjuk a farkasok között eléggé nagy a halandóság (dominancia, ugye), azért ott lebeg a szemünk előtt a gyors gyógyulás meg a többi természetfeletti cucc is. Az én változatomban mondjuk szép vígan el lehetne lébecolni párszáz évig mondjuk egy könyvtár környékén... :)

De mire jó a hosszú élet, ha nincs kivel megosztani? Mert bizony az átalakulás nem tesz jót egy fejlődő magzatnak. A béranyaság ötlete meg nem mindenkinek szimpatikus. Nehéz ügy ez, és még csak nem-embernek sem kell hozzá lenni...

Szóval akárhogy is sok a poén a könyvben, ha akarsz, gondolkozhatsz is olvasás közben bőven. De inkább kacagj :)

Amit kifejezetten szerettem, az az, ahogy Mercy az autókról beszél. Csodajárgány már volt, itt van még egy:

"Egy Vanagon semmire nem hasonlít annyira, mint egy kerekeken guruló pilótakekszre: egy öt méter hosszú, egy nyolcvan széles pilótakekszre, annyi aerodinamikával, mint egy fészerajtó."

Jó szórakozást!

Philip K. Dick: Várjuk a tavalyi évet

Eredeti cím: 
Now Wait for Last Year
Fordító: Pék Zoltán
Agave Könyvek, 2008

"A világon a legszörnyűbb hang a valahavolt hangja: a múltban él, a jelenben pusztul, a jövőben portetem."

2055, Terra.
A Dr. Eric Sweetscent műszervsebész életén át megfestett világban vagyunk. A doki átlagos fickó, átlagos problémákkal. A házassága szörnyű, a munkáját unja… A munka egyébként izgalmas. Azzal foglalkozik, hogy a nagyon gazdag és nagyon öreg főnöke csettintésére ugrik, és kicseréli az éppen soron következő szervét. Szív, tüdő, máj, nincs akadály… Egészen egyszerűen nem hagyja, nem hagyhatja meghalni a testet. Pedig néha az az egyetlen megoldás...

"Eric furcsa nézeteket vallott az öngyilkosságról. Az erkölcsi kódexe és az orvosi esküje ellenére hitte - és eme hite saját élete nagyon is valóságos tapasztalatain alapult -, hogy ha az ember meg akar halni, joga van hozzá. Ezt nem támasztotta alá kidolgozott érveléssel, meg sem próbált ilyesmit konstruálni. Számára evidensnek tűnt. Eleve nincs rá bizonyíték, hogy az élet kellemes. Van, akinek az, másoknak nem."

Ha már házasság, akkor létezik Mrs. Sweetscent is. Ő ugyanannál a cégnél dolgozik, ugyanannak a főnöknek. A feladata a tökéletes babavilág létrehozása. Ez egy úri huncutság, a megrendelő gyerekkori világának újbóli felépítése. Ráadásul a Marson…

"A mousteri időkben a Lilicsillag Alfa Kentauri Birodalmának egy flottillája érkezett a Szol-rendszerbe, gyarmatosította a Földet és bizonyos mértékig a Marsot. Halálos civakodás tört ki a két világ telepesei között, amit hosszú, ocsmány háború követett, melynek eredményeképp mindkét szubkultúra rémes barbarizmusba hanyatlott. A klimatikus hibáknak köszönhetően a marsi telep kihalt, a terrai viszont átküzdötte magát történelmi korokon, vissza a civilizációig. Az Alfától a Lilicsillag-ríg konfliktus miatt elvágott terrai telep bolygóméretű és népes lett, eljutott odáig, hogy fellőtte az első műholdat, majd személyzet nélküli hajót küldött a Lunára, végül pedig embereket is... és újra sikerült kapcsolatba lépnie származási helyével. A meglepetés természetesen mindkét oldalon óriási volt."

A Föld egy galaktikus háború résztvevője. A másik két fél a csillagiak és a rígek. Ők egyébként már nagyon-nagyon régen bunyóznak egymással, nem is egészen értem, mi szükség van ránk.

"A Terrán az ENSZ-vezetés központjában, a Wyoming állambeli Cheyenne-ben a hadifogolytáborok mellett létezett egy olyan foglyul ejtett, agyartalanított rígcsoport, amit a terrai katonai vezetés közszemlére állított ki. A polgárok besorjáznak, és jó sokáig bámulják tátott szájjal ezeket a hat végtagú, kitinpáncélos lényeket, amik kettő vagy négy lábon nagy sebességgel képesek haladni. A rígeknek nincs hangképző szervük, a méhekhez hasonlóan érzékelőcsápjaik finom, táncszerű mozgatásával kommunikálnak. A terraiakkal és a csillagiakkal gépi fordítódoboz révén értekeznek, s a szájtátik ennek segítségével faggathatják ki megalázott foglyaikat."

A háborúhoz ugye kellenek trükkös fegyverek. És akár egy drog is lehet fegyver. Főleg ha olyan szép mellékhatásai vannak, mint a súlyos függőség és a főbb szervek károsítása. Az már szinte mellékes, hogy élvezeti cikk is: hallucinogén. Emiatt próbálja ki a doki felesége. A hatás lenyűgöző: ugrálhatunk az időben, sőt, akár párhuzamos dimenziókban is. Mindenki csak egyfelé „utazik” vele. A hátrány az, hogy nem lehet irányítani. Az elvonási tünetek ellen a jelenben nem létezik gyógymód, de ha már úgyis segít egy újabb adag, akár a megoldás is előkerülhet a delíriumban.

"Mindent tudok a Frohedadrine-ról. Én találtam ki a nevét. A német Froh, azaz boldogság, a latin heda-, az öröm szó gyöke, a drine pedig…"

Említettem, hogy a főszereplő házassága nem az igazi.  Annyira nem az, hogy Mrs. Sweetscent úgy akarja rávenni a férjét, hogy segítsen, hogy neki is bead egy adagot. Innentől kezdve éreztem úgy, mintha egy megbolondult körhintán ülnék. Eric a jövőbe, Kathy a múltba, egy harmadik szereplő pedig azonos időben utazik párhuzamos világokba. Millió lehetőség felbukkan. Láthatunk jobb és rosszabb megoldásokat, mint a kiinduló világban. Rengeteg a lehetőség, a gondolatba is belerokkanok…
A könyvben egyébként nem ennyire hangsúlyos ez a rész, de engem ez fogott meg leginkább.

Kezdem már átlátni PKD világát. És rájöttem, hogy nem úgy szeretem őt, mint mások. Apró részletekbe ragadok bele, zseniális kis fogásokba, egy-egy elejtett mondatba. Ezért is merem ezeket ennyire részletezni, hiszen tulajdonképpen a poént nem lövöm le. Ha lenne efféle ambícióm, kikerekíteném amit ő vázlatosan hagyott…

Christopher Moore: Prérifarkas blues

Eredeti cím: Coyote Blues (1994)
Fordította: Pék Zoltán
Agave Könyvek, 2011


"Úgy vélte, ha vágyat, szenvedélyt vagy akár haragot mutat, azzal elárulja magát, hát elnyomta ezeket az érzéseket, amíg el nem haltak. Az élete kiegyensúlyozott, stabil és biztonságos volt."

Christopher Moore-t azért szeretem, mert vicces. És azért, mert komoly témákat is bele tud csempészni a sok marhaságba.

A főszereplő, Samuel Hunter, különleges fickó. Moore később találta fel a bétahímet, de szerintem már ennek a karakternek a születésekor is ott motoszkált valahol a tudatalattijában... Sam sikeres ugyan, de csak azért, mert megtagadja önmagát. Elszakadt gyökereitől, elfeledte régi nevét (de én emlékszem rá: Samson Egyedül Vadászó), elhagyta saját személyiségét. Cserébe bárkit és bármit tud alakítani, attól függően, mi kell a sikeres üzlethez. Jó autója van, lakása egy klassz helyen, de ennyi. Se nő, se család, se igazi élet.

Na de hogy ne sajnáljuk szegény annyira, jön A Megementő. Prérifarkas, a csintalan indián isten (aki egyébként Sam-Samson szellemi vezetője). Olyan ő, mint egy dzsinn. Kérhetsz tőle dolgokat, szívesen segít. De figyelj, hogyan fogalmazol! Szóval megmentő, azt mondtam. Túloztam, na. Próbál segíteni Samnek, de eléggé önző ahhoz, hogy ez ne mindig sikerüljön. És lökött is, de nagyon. És folyton átváltozik. Imádom :)
Az ő családi ügyei elég bonyolultak, nem elég az indián banda, van egy kis kavarás az egyiptomi istenekkel is...

Aki nekem fontos volt még, az Pokey, a varjak sámánja. Alkoholista, nagyon lökött, de valahogy mégis meggyőző. Ő hisz a történetekben, amiket mesél. Tőle hallunk álmokról is, amelyek a jövőt mutatják. Az ő szellemi vezetője szintén Prérifarkas, csak hogy ne legyen egyszerű a dolog.

Ők hárman adják a történet vázát. Visszaemlékezések, kalandok, balhék, minden van. Szerelem is, de az is kacifántos. Van mese az indiánokról, és még Jézus is felbukkan. Ja, motorosok is vannak :) Igazi fekete bőrszerkós, vad alkesz figurák, ahogy a sztereotípiák megkívánják.

"- Mormon vidék?- Ők népesítették be ezt a térséget - magyarázta neki Sam. - Úgy hiszik, hogy Jézus meglátogatta az indiánokat, miután feltámadt halottaiból.- Ja, ő. Emlékszem rá. Szőrös arc, nagy hűhó a halálról és a feltámadásról... Egyszeri feltámadás. haha. Vicces volt. Próbált megtanítani vízen járni. Télen egész jól megy."

Moore előszeretettel szövi össze a könyveit úgy, hogy egy-egy szereplő előkerül ott is, ahol nem számítanánk rá. Ezt a bluest a főszereplőkön kívül dalolja még Rivera nyomozó és Menta Friss is. Utóbbinak például most már ismerjük születéstörténetét és neve eredetét. A Mocskos melóban majd újra felbukkan. Arra sajnos nem emlékszem, hogy a szeme ott is sárga-e.

"A nevük legyen Absarokee, "A Nagycsőrű Madár Gyermekei". És egy nap majd buta fehér emberek jönnek ide, rosszul fordítják le, és varjaknak nevezik őket."

Nem vártam ettől a könyvtől világmegváltást, szerencsére nem is kaptam. De legalább kacagtam néhány jólesőt. És újra elgondolkodtam egy régi kedvenc témámon, az isteneken. Az egyiptomi vallás az itt most mellékszál, sokkal érdekesebb az indiánok hite. A szerző tisztelettel, de poénokkal körbevéve beszél az indiánokról. Akármennyire divatosak is az őslakosok, nem tudok róluk túl sokat. Moore segített nekem picit többet megtudni. Remélem ír még ilyet. Vagy akár bármilyet. És az Agave megtartva jó szokását, jól kiadja magyarul. Remélem :)

Ó, majdnem elfelejtettem. Találtam egy részt, amit Ashandir cimborám remélem értékelni fog:

"Gondolom, nem tudsz átváltozni kétszemélyes repülővé vagy valami hasznossá. Prérifarkas a fejét rázta.
- Csak élővé: állattá, bogárrá, kővé."

Philip K. Dick: A Frolix-8 küldötte

Eredeti cím: Our Friends from Frolix 8
Fordította: Pék Zoltán
Agave Könyvek, 2012

"Azért avatkozunk be csak akkor, amikor csillagközi repülésre képes hajó érkezik hozzánk, mert ezen a ponton az a civilizáció mér potenciálisan veszélyes ránk nézve. Ők találtak meg minket. Valahogy reagálnunk kell... [...] Ne feledje: megtehettük volna, hogy egyszerűen megölünk minden űrutazót, ahelyett hogy megkérdezzük, mivel segíthetünk stabilizálni a kultúrájukat. El se hinné, hány kultúrát sújt háború, hatalmi harc és zsarnokság... és néhány jóval fejlettebb a magukénál. De maga teljesítette a feltételt: elért bennünket. Ezért vagyok itt, Mr. Provoni."

A 22. században járunk, a Terrán (Földön), New Yorkban. Az evolúció újra megmutatta magát, létrejöttek az Újak és a Szokatlanok. Ők sokkal intelligensebbek, mint a Régiek. Vannak különleges képességeik, mint például a telepátia, és olyan szellemi magasságokban szárnyalnak, ahová egy egyszerű földi halandó nem képes követni őket. Ezért lesznek ők a vezetők és az államapparátus tagjai. A Régiek, azaz a hagyományos emberek pedig élik ugyanazt az életet, amit mindig is, maradnak egyszerű munkások.

"Hatezer Új uralja a Földet, mármint a négyezer Szokatlan segítségével, ha mondhatom ezt. Tízezres közszolgálatot alkotnak, ahonnét mindenki más ki van zárva... ötmilliárd Régi földlakónak nincs módja..."

Furcsa, hogy a Föld lakossága csupán cirka ötmilliárd. Idén már több mint hétmilliárdan vagyunk. Az óvatos becslések is tízmilliárd fölötti lélekszámot jósolnak a 22. század elejére. Ha csak nem történik addig valami, ami visszafogja ezt a tempót. A szerző ilyesmit nem említ.

Viszont szóba kerül egy nagy kupac érdekes elmélet. Csak úgy röpködnek a tudományos kifejezések! Jól elszórakoztattuk egymást a guglival míg kibogarásztam, mit is olvasok. Többek között volt szó kollektív tudattalanról, archetipikus álmokról, szinkronicitásról, monász-elméletről, neutrologikáról. Ez utóbbiról nem találtam semmit, de az idézetet megmutatom, mert érdekes:

"- A neutrologika szerint ez abszolút bizonyosság, nem relatív.
- A neutrologika képes erre? - kérdezte Gram lenyűgözve. - Százalékos arány helyett bizonyosságot mond, úgy fejezi ki, ahogy egyetlen prekog sem tudja. Ők csak valószínűséget adnak, mivel egy csomó alternatív jövőt látnak egyszerre. De maga azt mondja, abszolút nulla."

A gyerekeket többször is tesztelik, hogy kiderüljön, melyik csoportba tartoznak, vezetők lesznek vagy egyszerű dolgozók. Épp egy ilyen teszt előtt kapcsolódunk be a történetbe. A főszereplő, Nick Appleton, maga a megtestesült Régi igyekszik a fiával egy tesztre. Reméli, hogy neki jobb jövő jut. Akarja, hogy a fiúnak jobb legyen. De ennek érdekében semmit nem tud tenni...

Itt jönnek a képbe az Ellenállók. Túl sok mindenre ők sem képesek, de érdekes információkkal szolgálhatnak... Ráadásul van köztük egy lány, aki több szereplő fantáziáját megmozgatja... Az Ellenállók vezetője, Provoni valahol az űrben utazgat. Ha a cím nem leplezi le, nem is tudnánk, visszatér-e valaha. De tudjuk, jön egy küldött a Frolix-8-ról. Egy lény. Egy dolog. Isten halott, semmin nem lepődhetünk már meg...

Olvasás közben rengeteg kérdés eszembe jutott. Szinte folyamatosan villogott a fejem fölött a kis kérdőjel... Ha kifejteném, mire gondolok, lenyilaznátok a spoilerek miatt... Nincs mit tenni, ez a könyv még egy ideig nem fog békén hagyni. Már csak az marad, hogy olvassak még más PKD könyveket is...

A könyvet köszönöm az Agave Könyveknek!