Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája

Eredeti cím:
L'élégance du hérisson
Fordította: Tótfalusi Ágnes
Geopen Könyvkiadó, 2009

"Michel asszonyból a sündisznó eleganciája árad: kívülről tüskék borítják, valóságos erődítmény, de az az érzésem, hogy belülről éppen olyan egyszerűen kifinomult , mint a sündisznó, ez az álságosan hanyag, ádázul magányos és szörnyűségesen elegáns állat."

Mint ahogy a fülszövegből kiderül, két igazán kiemelkedő intelligenciájú személy rejtőzködik ugyanabban a párizsi házban. Az új lakó, Ozu Kakuro mindkettőjükben meglátja a titkot, s összehozza őket.

Renée tökéletes házmesternő álcát alakított ki magának: ha valakivel beszélnie kell, műveletlennek mutatja magát; a lakásából kihallatszik a tévé bömbölése; a tipikus büdös ételeket pedig a macskájának főzi. Pedig igazából filozófiai tanulmányokat olvas, műészfilmeket néz, ínyenc ételekkel kényezteti magát.
Paloma 12 éves, de több benne a bölcsesség mint a többi családtagjában együttvéve. Szenved a nővére szurkálódásaitól, anyja neurotikus viselkedésétől és apja kimértségétől. Inkább elrejti a benne bujkáló lényt, mint hogy különc zseniként kezeljék.

A két főszereplő gondolatait felváltva olvashatjuk, mintha a naplóikat egyazon könyvbe kötötték volna be. Renée gyakorlatiasabb, a lakókról sokat mesél. Paloma szeret mély gondolatokkal foglalkozni, melyekkel aztán párhuzamba állítja a saját környezetében előforduló példákat:

"Amikor az ember valakit néz, aki éppen véghezvisz egy mozgást, ugyanazok az idegsejtek, amelyek ezt a mozgást elindították, a mi fejünkben is aktivizálódnak, bár mi nem tettünk semmit. Egy akrobatikus ugrás, miközben az ember a kanapén terpeszkedik és csipszet zabál: ezért szeretjük annyira a sportot a tévében."

Szerettem ezt a könyvet olvasni. Rávilágított, hogy nagyon kevésszer töprengek az "élet nagy dolgain"... Aztán megerősített abban is, hogy nem szabad első pillantásra megítélni az embereket, mert legtöbbjük álcázza magát. Lehet, hogy odabent igazán hasonlóak vagyunk, de ha elhiszem a látszatot, ez soha nem fog kiderülni.
Azért is tetszett, mert betekintést engedett a franciák, azok között is a gazdag franciák életébe. Emellett a szerző még becsempészett egy csipet japán kultúrát is, csak a teljesség kedvéért.
A filozófiai eszmefuttatásokat pedig imádtam...

"Tehát íme, ez a fenomenológia: a tudat önmagával folytatott magányos és végeérhetetlen meditációja, tiszta, kőkemény autizmus..."Érdemes elolvasni a könyvet legalább egyszer, de az sem baj, ha többször előkerül. Még a saját példány beszerzését is megkockáztatnám...