Philip K. Dick: Várjuk a tavalyi évet

Eredeti cím: 
Now Wait for Last Year
Fordító: Pék Zoltán
Agave Könyvek, 2008

"A világon a legszörnyűbb hang a valahavolt hangja: a múltban él, a jelenben pusztul, a jövőben portetem."

2055, Terra.
A Dr. Eric Sweetscent műszervsebész életén át megfestett világban vagyunk. A doki átlagos fickó, átlagos problémákkal. A házassága szörnyű, a munkáját unja… A munka egyébként izgalmas. Azzal foglalkozik, hogy a nagyon gazdag és nagyon öreg főnöke csettintésére ugrik, és kicseréli az éppen soron következő szervét. Szív, tüdő, máj, nincs akadály… Egészen egyszerűen nem hagyja, nem hagyhatja meghalni a testet. Pedig néha az az egyetlen megoldás...

"Eric furcsa nézeteket vallott az öngyilkosságról. Az erkölcsi kódexe és az orvosi esküje ellenére hitte - és eme hite saját élete nagyon is valóságos tapasztalatain alapult -, hogy ha az ember meg akar halni, joga van hozzá. Ezt nem támasztotta alá kidolgozott érveléssel, meg sem próbált ilyesmit konstruálni. Számára evidensnek tűnt. Eleve nincs rá bizonyíték, hogy az élet kellemes. Van, akinek az, másoknak nem."

Ha már házasság, akkor létezik Mrs. Sweetscent is. Ő ugyanannál a cégnél dolgozik, ugyanannak a főnöknek. A feladata a tökéletes babavilág létrehozása. Ez egy úri huncutság, a megrendelő gyerekkori világának újbóli felépítése. Ráadásul a Marson…

"A mousteri időkben a Lilicsillag Alfa Kentauri Birodalmának egy flottillája érkezett a Szol-rendszerbe, gyarmatosította a Földet és bizonyos mértékig a Marsot. Halálos civakodás tört ki a két világ telepesei között, amit hosszú, ocsmány háború követett, melynek eredményeképp mindkét szubkultúra rémes barbarizmusba hanyatlott. A klimatikus hibáknak köszönhetően a marsi telep kihalt, a terrai viszont átküzdötte magát történelmi korokon, vissza a civilizációig. Az Alfától a Lilicsillag-ríg konfliktus miatt elvágott terrai telep bolygóméretű és népes lett, eljutott odáig, hogy fellőtte az első műholdat, majd személyzet nélküli hajót küldött a Lunára, végül pedig embereket is... és újra sikerült kapcsolatba lépnie származási helyével. A meglepetés természetesen mindkét oldalon óriási volt."

A Föld egy galaktikus háború résztvevője. A másik két fél a csillagiak és a rígek. Ők egyébként már nagyon-nagyon régen bunyóznak egymással, nem is egészen értem, mi szükség van ránk.

"A Terrán az ENSZ-vezetés központjában, a Wyoming állambeli Cheyenne-ben a hadifogolytáborok mellett létezett egy olyan foglyul ejtett, agyartalanított rígcsoport, amit a terrai katonai vezetés közszemlére állított ki. A polgárok besorjáznak, és jó sokáig bámulják tátott szájjal ezeket a hat végtagú, kitinpáncélos lényeket, amik kettő vagy négy lábon nagy sebességgel képesek haladni. A rígeknek nincs hangképző szervük, a méhekhez hasonlóan érzékelőcsápjaik finom, táncszerű mozgatásával kommunikálnak. A terraiakkal és a csillagiakkal gépi fordítódoboz révén értekeznek, s a szájtátik ennek segítségével faggathatják ki megalázott foglyaikat."

A háborúhoz ugye kellenek trükkös fegyverek. És akár egy drog is lehet fegyver. Főleg ha olyan szép mellékhatásai vannak, mint a súlyos függőség és a főbb szervek károsítása. Az már szinte mellékes, hogy élvezeti cikk is: hallucinogén. Emiatt próbálja ki a doki felesége. A hatás lenyűgöző: ugrálhatunk az időben, sőt, akár párhuzamos dimenziókban is. Mindenki csak egyfelé „utazik” vele. A hátrány az, hogy nem lehet irányítani. Az elvonási tünetek ellen a jelenben nem létezik gyógymód, de ha már úgyis segít egy újabb adag, akár a megoldás is előkerülhet a delíriumban.

"Mindent tudok a Frohedadrine-ról. Én találtam ki a nevét. A német Froh, azaz boldogság, a latin heda-, az öröm szó gyöke, a drine pedig…"

Említettem, hogy a főszereplő házassága nem az igazi.  Annyira nem az, hogy Mrs. Sweetscent úgy akarja rávenni a férjét, hogy segítsen, hogy neki is bead egy adagot. Innentől kezdve éreztem úgy, mintha egy megbolondult körhintán ülnék. Eric a jövőbe, Kathy a múltba, egy harmadik szereplő pedig azonos időben utazik párhuzamos világokba. Millió lehetőség felbukkan. Láthatunk jobb és rosszabb megoldásokat, mint a kiinduló világban. Rengeteg a lehetőség, a gondolatba is belerokkanok…
A könyvben egyébként nem ennyire hangsúlyos ez a rész, de engem ez fogott meg leginkább.

Kezdem már átlátni PKD világát. És rájöttem, hogy nem úgy szeretem őt, mint mások. Apró részletekbe ragadok bele, zseniális kis fogásokba, egy-egy elejtett mondatba. Ezért is merem ezeket ennyire részletezni, hiszen tulajdonképpen a poént nem lövöm le. Ha lenne efféle ambícióm, kikerekíteném amit ő vázlatosan hagyott…

Christopher Moore: Prérifarkas blues

Eredeti cím: Coyote Blues (1994)
Fordította: Pék Zoltán
Agave Könyvek, 2011


"Úgy vélte, ha vágyat, szenvedélyt vagy akár haragot mutat, azzal elárulja magát, hát elnyomta ezeket az érzéseket, amíg el nem haltak. Az élete kiegyensúlyozott, stabil és biztonságos volt."

Christopher Moore-t azért szeretem, mert vicces. És azért, mert komoly témákat is bele tud csempészni a sok marhaságba.

A főszereplő, Samuel Hunter, különleges fickó. Moore később találta fel a bétahímet, de szerintem már ennek a karakternek a születésekor is ott motoszkált valahol a tudatalattijában... Sam sikeres ugyan, de csak azért, mert megtagadja önmagát. Elszakadt gyökereitől, elfeledte régi nevét (de én emlékszem rá: Samson Egyedül Vadászó), elhagyta saját személyiségét. Cserébe bárkit és bármit tud alakítani, attól függően, mi kell a sikeres üzlethez. Jó autója van, lakása egy klassz helyen, de ennyi. Se nő, se család, se igazi élet.

Na de hogy ne sajnáljuk szegény annyira, jön A Megementő. Prérifarkas, a csintalan indián isten (aki egyébként Sam-Samson szellemi vezetője). Olyan ő, mint egy dzsinn. Kérhetsz tőle dolgokat, szívesen segít. De figyelj, hogyan fogalmazol! Szóval megmentő, azt mondtam. Túloztam, na. Próbál segíteni Samnek, de eléggé önző ahhoz, hogy ez ne mindig sikerüljön. És lökött is, de nagyon. És folyton átváltozik. Imádom :)
Az ő családi ügyei elég bonyolultak, nem elég az indián banda, van egy kis kavarás az egyiptomi istenekkel is...

Aki nekem fontos volt még, az Pokey, a varjak sámánja. Alkoholista, nagyon lökött, de valahogy mégis meggyőző. Ő hisz a történetekben, amiket mesél. Tőle hallunk álmokról is, amelyek a jövőt mutatják. Az ő szellemi vezetője szintén Prérifarkas, csak hogy ne legyen egyszerű a dolog.

Ők hárman adják a történet vázát. Visszaemlékezések, kalandok, balhék, minden van. Szerelem is, de az is kacifántos. Van mese az indiánokról, és még Jézus is felbukkan. Ja, motorosok is vannak :) Igazi fekete bőrszerkós, vad alkesz figurák, ahogy a sztereotípiák megkívánják.

"- Mormon vidék?- Ők népesítették be ezt a térséget - magyarázta neki Sam. - Úgy hiszik, hogy Jézus meglátogatta az indiánokat, miután feltámadt halottaiból.- Ja, ő. Emlékszem rá. Szőrös arc, nagy hűhó a halálról és a feltámadásról... Egyszeri feltámadás. haha. Vicces volt. Próbált megtanítani vízen járni. Télen egész jól megy."

Moore előszeretettel szövi össze a könyveit úgy, hogy egy-egy szereplő előkerül ott is, ahol nem számítanánk rá. Ezt a bluest a főszereplőkön kívül dalolja még Rivera nyomozó és Menta Friss is. Utóbbinak például most már ismerjük születéstörténetét és neve eredetét. A Mocskos melóban majd újra felbukkan. Arra sajnos nem emlékszem, hogy a szeme ott is sárga-e.

"A nevük legyen Absarokee, "A Nagycsőrű Madár Gyermekei". És egy nap majd buta fehér emberek jönnek ide, rosszul fordítják le, és varjaknak nevezik őket."

Nem vártam ettől a könyvtől világmegváltást, szerencsére nem is kaptam. De legalább kacagtam néhány jólesőt. És újra elgondolkodtam egy régi kedvenc témámon, az isteneken. Az egyiptomi vallás az itt most mellékszál, sokkal érdekesebb az indiánok hite. A szerző tisztelettel, de poénokkal körbevéve beszél az indiánokról. Akármennyire divatosak is az őslakosok, nem tudok róluk túl sokat. Moore segített nekem picit többet megtudni. Remélem ír még ilyet. Vagy akár bármilyet. És az Agave megtartva jó szokását, jól kiadja magyarul. Remélem :)

Ó, majdnem elfelejtettem. Találtam egy részt, amit Ashandir cimborám remélem értékelni fog:

"Gondolom, nem tudsz átváltozni kétszemélyes repülővé vagy valami hasznossá. Prérifarkas a fejét rázta.
- Csak élővé: állattá, bogárrá, kővé."