Hunter S. Thompson: Rumnapló

Eredeti cím: The Rum Diary
Fordította: Totth Bence
Konkrét Könyvek, 2005




"Azonnal gyertek stop rengeteg hely van a rumoshordókban stop fika meló stop nagy lóvé stop egész nap piálás stop egész éjjel kefélés stop siessetek nem tudom meddig tart."

Jó ideje pihent már a  polcon a könyv, de egészen eddig nem éreztem semmiféle indíttatást, hogy elolvassam. A kiváltó ok az volt, hogy bemutatták a filmet, mi meg jól megnéztük...

Paul Kemp, a regény főszereplője, hányódó, kiábrándult, céltalan, alkoholista, és ráadásul még újságíró is. Az 50-es évek végén érkezik San Juanba, hogy az egyetlen helyi  angol nyelvű újságnál dolgozzon. Alig múlt 30, de már szinte az egész világot bejárta.
A munkatársai legalább annyira különös és egyben átlagos fickók, mint maga Kemp.

Nézzük, kiről milyen benyomásom maradt:

Ed Lotterman
A San Juan Daily News főszerkesztője. Próbálja életben tartani a lapot, és kordában tartani az embereit. Ideges fickó, többet üvölt mint bárki a világon. Hogy látja Kemp?

"Egy öntelt faszfej volt, ráadásul nem is tudott róla. Örökké a Sajtószabadságról, meg a Lap Fenntartásáról papolt, de ha az ölébe hullott volna egy milkó a totális szabadság kíséretében, akkor is csak egy ócska újságot tudott volna összehozni, mert nem volt elég agya, hogy jól csinálja a dolgot. Lotterman is csak egy hangos, de jelentéktelen alak volt azoknak a tetves szarfaszúaknak a seregében, akik fel-alá menetelnek a hatalmasok és a jóravalók lobogói alatt."

Bob Sala
Fotós az újságnál, Paul őt ismeri meg a társaságból először. Nagyon pesszimista figura. Már a kezdetektől folyton arra akar fogadást kötni, hogy mikor csődöl be a lap. A munkáját ha nem is lelkiismeretesen, de elvégzi, elvégre ő az egyetlen profi a szigeten. Kemp egy ideig nála lakik.

Moberg
Ellenszenves egy fickó, pedig nem sokat tudunk meg róla. Alkoholista, mint mindenki más a környéken. Ráadásul önző, időnként rosszindulatú, és balhés. Nemszeretem-ember.

Yeamon
A "kedves" kis Fritz... Ő is csak teng-leng, de a többieknél kevésbé sikeresen. Lotterman hamar megszabadul tőle, de a történet szereplője marad egész végig. Az ő barátnője a gyönyörű, butácska Chenault, aki megdobogtatja Kemp érzéketlen szívét (vagy egyéb testrészeit. Hagyjuk...). Yeamon nem bírja túl jól a piát, rémálomszerű balhékba keveredik. És amennyire jó a tengerparton nyaralni, annyira rossz egy ottani börtönben raboskodni...

Sanderson
A Sikeres Férfi. Legalábbis ezt a képet sugározza. Menő autóval jár, menő helyen lakik, a legfontosabb emberekkel pörög. Veszélyesnek látszik, nekem ijesztő volt és rideg.

Na most képzeljük el, hogy ezek a népek (a főnök és Sanderson kivételével) minden nap, munka előtt és munka után - de néha még munka közben is - együtt piálnak Al kocsmájában. Csupa kiábrándult férfi, akik ahelyett, hogy értelmes életcélokat keresnének, szinte belefulladnak a rumba... Időnként még egy-egy balhé is összejön, de valahogy mindig sikerül megúszni mindent. Lehet tovább lebegni a forró pocsolya tetején. Fülledt meleg van már reggel is, fogjuk arra, hogy bekattannak a népek...

"Néha alkonyat idején, mikor az ember megpróbál lazítani, megpróbálja elfelejteni a mindent átjáró punnyadását, a Mindenszennyek Istene összegyűjt egy maroknyit a reggel elragadott reményből, és valahol a messzi távolban lóbálni kezdi. Reményeink a szélben olyan hangon csilingelnek, mint a finom kristályharangok, azokra a dolgokra emlékeztetve az embert, amelyeket eddig nem sikerült megszereznie, és amelyekről örökre lemondhat.
Őrjítő álomkép ez.
Csak úgy lehet úrrá lenni rajta, ha az ember kitartóan küzd ellene és rummal űzi el a kísérteteket."

Összességében valahogy mindezek ellenére jó könyv volt. Szerettem a leírásokat (mint amilyen ez is itt, pár sorral feljebb). Thompson a tájakról is, az emberekről is nagyon élvezetes képet ad. Rengeteget káromkodnak a szereplők, amit néhol helyénvalónak éreztem, két lappal később meg már zavarónak. A fene se tudja. De működik.

Mivel nem akarom, hogy túl hosszú legyen ez a bejegyzés, a filmről külön írok.