John Scalzi: Vének háborúja

Eredeti cím: Old Man's War
Fordító: Pék Zoltán
Agave Könyvek, 2012 május 10.
256 oldal

"Az öregedést nem lehet megállítani. A génterápia, a szervátültetés, a plasztikai sebészet megtette a magáét, de az öregség mégis utolér. Ha új tüdőt kapsz, a szíved egyik billentyűje áll le. Ha új szívet kapsz, a májad dagad akkorára, mint egy felfújható gyerekmedence. Cseréltesd ki a májad, és a stroke intéz el. Ez az öregedés adu ásza: az agyat még most sem tudják pótolni."

John Perry a hetvenötödik születésnapján hátrahagyja egész addigi életét: a felesége emlékét, a gyerekeit, ismerőseit. Jó oka van erre: a GYV (Gyarmati Véderő) kötelékébe készül bevonulni kettő, tíz, vagy ki tudja hány évre...

"Alulírott megértem és elfogadom, hogy szabad akaratomból és elhatározásomból, külsô kényszer hatása nélkül, önként beállok a Gyarmati Véderôhöz nem kevesebb, mint kétéves szolgálatra. Tudomásul veszem továbbá, hogy a szolgálati idômet háború vagy szükséghelyzet esetén a Gyarmati Véderô egyoldalúan meghosszabbíthatja, maximum nyolc évvel."

A GYV-ről és a Gyarmati Szövetségről nem tudunk meg szinte semmit. Csak azt, hogy van, és bármit is csinál, az szigorúan titkos. Aki bevonul hozzájuk, az az utolsó papír aláírásától számított három nap múlva megszűnik létezni. Nem állampolgára többé egyetlen földi államnak sem, nem marad semmi tulajdona. És már soha nem tér vissza a Földre.

A többség a hetvenötödik születésnapján vonul be, holott kihasználhatnák még a harminc nap türelmi időt. Legtöbbjüknek viszont már nem él a házastársa, a gyereki felnőttek. Nincs mire várni. Nem hiába igyekeznek: az öreg, meggyötört testük megfiatalodik a bevonulás után. Ez pedig megéri a kockázatot. Inkább vállalják a rizikót, hogy fiatal testben halnak meg valahol a Földtől távol, mint hogy a Földön éljék le szánalmas öregségük maradék éveit. Azt hiszem, én is így döntenék.

Szóval John Perry bevonul. Három nappal a történet kezdete után máris a paszulyjáraton ülve távolodik az életétől. Ez a paszulycucc egy nagyon vastag kábelkötegen közlekedő fánk alakú fülke Nairobi és a stacionárius pályán álló Gyarmati Állomás között.  Az űrállomáson, ahova viszik, azonnal sikerül összebarátkoznia néhány leendő újonccal. Együtt örülnek a jó kajának, együtt várják a vizsgálatot, majd a teszteket. Ééés együtt esnek át a változáson.

Erről a fiatal test dologról valami olyasmi ugrott be elsőre, mint ami Richard Morgan Takeshi Kovacs trilógiájában van, vagyis hogy a test eldobható, a tudatot pedig tárolják valahol, ahonnan gond nélkül beilleszthető egy új testbe a régi meghibásodása esetén. Nos, majdnem igazam lett. Maradjunk annyiban, hogy a műtéti hegek az emlékeinkben élnek tovább...

"A Földön a katonák egyetlen előnye, hogy pontosan tudják, ki az ellenség, és bizonyos határokon belül azt is, hogyan fog zajlani a csata: milyen csapatokkal, fegyvernemekkel, célokkal. Ezért aztán az egyik háborúban vagy bevetésen szerzett tapasztalat közvetlen alkalmazható máshol, még ha a háború oka vagy a csata célja teljesen különbözik is."

A kiképzés embertelen, a kiképző tiszt meg egy imádni való seggfej. Pont, mint a filmekben. Egy igazi vadállat, aki egyszerre akarja megtörni, behódoltatni, keménnyé tenni, igazi harcossá képezni az "ifjoncokat". De arra, ami jön, igazából nem lehet felkészülni. Milliónyi idegen faj, köztük lepkesimogatósan szelíd és emberevősen vad is. Bónuszként első ránézésre nem tudhatod, melyik melyik. Mind érdekes, mind idegen.

"Mire megérkeztünk a Cova Bandára, már a teljes kiborulás szélén álltam.
Talán éppen a covanduk miatt, akik sok tekintetben az emberi faj szakasztott másai: kétlábúak, emlősök, elképesztően tehetséges művészek, főleg költészetben és drámában jeleskednek, gyorsan szaporodnak, és szokatlanul agresszívak, amikor az univerzumról és az ő helyükről van szó. Az emberek és a covanduk gyakran harcolnak ugyanazért a gazdátlan területért. Sőt, a Cova Banda eredetileg emberi település volt, csak aztán egy helyi vírus miatt a telepesek csúnya pluszvégtagokat és gyilkos pluszszemélyiséget növesztettek.
A vírus a covanduknak nem okozott fejfájást; simán beköltöztek. Hatvanhárom év elteltével a Gyarmati Szövetség tudósai végre kifejlesztettek egy vakcinát, és vissza akarták kapni a bolygót. Pechjükre a covanduknak (ismét csak nagyon emberi módon) nem volt ínyére az osztozkodás. Úgyhogy mentünk harcolni a covanduk ellen.
Akik közül a legmagasabb sincs három centi."

Sorban megismerjük a többieket is. A szerző fantáziája úgy tűnik kimeríthetetlen, mindig jelennek meg újabb lények, újabb érdekes nevekkel, olyanokkal, mint pl. a gehaar, bathunga, whaid, gindal, tachyon. Szerencsére egyáltalán nem száraz leírásról van szó. Féltem is kicsit, hogy ez az űrháborúsdi nem egészen lányos téma (nem is az), de könnyen emészthető, és poénokkal oldott. A második rész előkészítése, a Szellemhadtest körüli tapogatózás meg kifejezetten szívott magába. A szerző egy egészen friss interjúban azt mondja, "vigyáztam, hogy ne legyenek közvetlen párhuzamok a való világ és az általam teremtett között". Nos, azért egyet mégis találtam.

Vigyázat, spoiler!

A könyv végén, amikor Perry befejezi az aktív katonai részt, az nekem teljesen olyan volt, mint hogyha a Forrest Gumpot nézném, csak egészséges emberrel. Ugyanaz a mese: kitüntetés, legfrissebb hősként turnézás a gyarmatokon, parádék, fellépések. Majd újabb bevetés, előléptetés, PR-körút, ésatöbbi. Lehet, hogy csak túl sokszor láttam azt a filmet, nem tudom. De ez zavart. Amúgy biztos így megy a valóságban is, egy hőst nem felejtenek el hamar. És meg is érdemli.

Spoiler vége

Szóval az van, hogy szerettem olvasni ezt a könyvet. Tízből legalább kilenc és fél pont, és nem azért mert reci (ezúton is köszönöm az Agave Könyveknek!).  Várom a folytatást, remélem hamar jön. Ezt nem lehet itt abbahagyni...

Philip K. Dick: Várjuk a tavalyi évet

Eredeti cím: 
Now Wait for Last Year
Fordító: Pék Zoltán
Agave Könyvek, 2008

"A világon a legszörnyűbb hang a valahavolt hangja: a múltban él, a jelenben pusztul, a jövőben portetem."

2055, Terra.
A Dr. Eric Sweetscent műszervsebész életén át megfestett világban vagyunk. A doki átlagos fickó, átlagos problémákkal. A házassága szörnyű, a munkáját unja… A munka egyébként izgalmas. Azzal foglalkozik, hogy a nagyon gazdag és nagyon öreg főnöke csettintésére ugrik, és kicseréli az éppen soron következő szervét. Szív, tüdő, máj, nincs akadály… Egészen egyszerűen nem hagyja, nem hagyhatja meghalni a testet. Pedig néha az az egyetlen megoldás...

"Eric furcsa nézeteket vallott az öngyilkosságról. Az erkölcsi kódexe és az orvosi esküje ellenére hitte - és eme hite saját élete nagyon is valóságos tapasztalatain alapult -, hogy ha az ember meg akar halni, joga van hozzá. Ezt nem támasztotta alá kidolgozott érveléssel, meg sem próbált ilyesmit konstruálni. Számára evidensnek tűnt. Eleve nincs rá bizonyíték, hogy az élet kellemes. Van, akinek az, másoknak nem."

Ha már házasság, akkor létezik Mrs. Sweetscent is. Ő ugyanannál a cégnél dolgozik, ugyanannak a főnöknek. A feladata a tökéletes babavilág létrehozása. Ez egy úri huncutság, a megrendelő gyerekkori világának újbóli felépítése. Ráadásul a Marson…

"A mousteri időkben a Lilicsillag Alfa Kentauri Birodalmának egy flottillája érkezett a Szol-rendszerbe, gyarmatosította a Földet és bizonyos mértékig a Marsot. Halálos civakodás tört ki a két világ telepesei között, amit hosszú, ocsmány háború követett, melynek eredményeképp mindkét szubkultúra rémes barbarizmusba hanyatlott. A klimatikus hibáknak köszönhetően a marsi telep kihalt, a terrai viszont átküzdötte magát történelmi korokon, vissza a civilizációig. Az Alfától a Lilicsillag-ríg konfliktus miatt elvágott terrai telep bolygóméretű és népes lett, eljutott odáig, hogy fellőtte az első műholdat, majd személyzet nélküli hajót küldött a Lunára, végül pedig embereket is... és újra sikerült kapcsolatba lépnie származási helyével. A meglepetés természetesen mindkét oldalon óriási volt."

A Föld egy galaktikus háború résztvevője. A másik két fél a csillagiak és a rígek. Ők egyébként már nagyon-nagyon régen bunyóznak egymással, nem is egészen értem, mi szükség van ránk.

"A Terrán az ENSZ-vezetés központjában, a Wyoming állambeli Cheyenne-ben a hadifogolytáborok mellett létezett egy olyan foglyul ejtett, agyartalanított rígcsoport, amit a terrai katonai vezetés közszemlére állított ki. A polgárok besorjáznak, és jó sokáig bámulják tátott szájjal ezeket a hat végtagú, kitinpáncélos lényeket, amik kettő vagy négy lábon nagy sebességgel képesek haladni. A rígeknek nincs hangképző szervük, a méhekhez hasonlóan érzékelőcsápjaik finom, táncszerű mozgatásával kommunikálnak. A terraiakkal és a csillagiakkal gépi fordítódoboz révén értekeznek, s a szájtátik ennek segítségével faggathatják ki megalázott foglyaikat."

A háborúhoz ugye kellenek trükkös fegyverek. És akár egy drog is lehet fegyver. Főleg ha olyan szép mellékhatásai vannak, mint a súlyos függőség és a főbb szervek károsítása. Az már szinte mellékes, hogy élvezeti cikk is: hallucinogén. Emiatt próbálja ki a doki felesége. A hatás lenyűgöző: ugrálhatunk az időben, sőt, akár párhuzamos dimenziókban is. Mindenki csak egyfelé „utazik” vele. A hátrány az, hogy nem lehet irányítani. Az elvonási tünetek ellen a jelenben nem létezik gyógymód, de ha már úgyis segít egy újabb adag, akár a megoldás is előkerülhet a delíriumban.

"Mindent tudok a Frohedadrine-ról. Én találtam ki a nevét. A német Froh, azaz boldogság, a latin heda-, az öröm szó gyöke, a drine pedig…"

Említettem, hogy a főszereplő házassága nem az igazi.  Annyira nem az, hogy Mrs. Sweetscent úgy akarja rávenni a férjét, hogy segítsen, hogy neki is bead egy adagot. Innentől kezdve éreztem úgy, mintha egy megbolondult körhintán ülnék. Eric a jövőbe, Kathy a múltba, egy harmadik szereplő pedig azonos időben utazik párhuzamos világokba. Millió lehetőség felbukkan. Láthatunk jobb és rosszabb megoldásokat, mint a kiinduló világban. Rengeteg a lehetőség, a gondolatba is belerokkanok…
A könyvben egyébként nem ennyire hangsúlyos ez a rész, de engem ez fogott meg leginkább.

Kezdem már átlátni PKD világát. És rájöttem, hogy nem úgy szeretem őt, mint mások. Apró részletekbe ragadok bele, zseniális kis fogásokba, egy-egy elejtett mondatba. Ezért is merem ezeket ennyire részletezni, hiszen tulajdonképpen a poént nem lövöm le. Ha lenne efféle ambícióm, kikerekíteném amit ő vázlatosan hagyott…

Philip K. Dick: A Frolix-8 küldötte

Eredeti cím: Our Friends from Frolix 8
Fordította: Pék Zoltán
Agave Könyvek, 2012

"Azért avatkozunk be csak akkor, amikor csillagközi repülésre képes hajó érkezik hozzánk, mert ezen a ponton az a civilizáció mér potenciálisan veszélyes ránk nézve. Ők találtak meg minket. Valahogy reagálnunk kell... [...] Ne feledje: megtehettük volna, hogy egyszerűen megölünk minden űrutazót, ahelyett hogy megkérdezzük, mivel segíthetünk stabilizálni a kultúrájukat. El se hinné, hány kultúrát sújt háború, hatalmi harc és zsarnokság... és néhány jóval fejlettebb a magukénál. De maga teljesítette a feltételt: elért bennünket. Ezért vagyok itt, Mr. Provoni."

A 22. században járunk, a Terrán (Földön), New Yorkban. Az evolúció újra megmutatta magát, létrejöttek az Újak és a Szokatlanok. Ők sokkal intelligensebbek, mint a Régiek. Vannak különleges képességeik, mint például a telepátia, és olyan szellemi magasságokban szárnyalnak, ahová egy egyszerű földi halandó nem képes követni őket. Ezért lesznek ők a vezetők és az államapparátus tagjai. A Régiek, azaz a hagyományos emberek pedig élik ugyanazt az életet, amit mindig is, maradnak egyszerű munkások.

"Hatezer Új uralja a Földet, mármint a négyezer Szokatlan segítségével, ha mondhatom ezt. Tízezres közszolgálatot alkotnak, ahonnét mindenki más ki van zárva... ötmilliárd Régi földlakónak nincs módja..."

Furcsa, hogy a Föld lakossága csupán cirka ötmilliárd. Idén már több mint hétmilliárdan vagyunk. Az óvatos becslések is tízmilliárd fölötti lélekszámot jósolnak a 22. század elejére. Ha csak nem történik addig valami, ami visszafogja ezt a tempót. A szerző ilyesmit nem említ.

Viszont szóba kerül egy nagy kupac érdekes elmélet. Csak úgy röpködnek a tudományos kifejezések! Jól elszórakoztattuk egymást a guglival míg kibogarásztam, mit is olvasok. Többek között volt szó kollektív tudattalanról, archetipikus álmokról, szinkronicitásról, monász-elméletről, neutrologikáról. Ez utóbbiról nem találtam semmit, de az idézetet megmutatom, mert érdekes:

"- A neutrologika szerint ez abszolút bizonyosság, nem relatív.
- A neutrologika képes erre? - kérdezte Gram lenyűgözve. - Százalékos arány helyett bizonyosságot mond, úgy fejezi ki, ahogy egyetlen prekog sem tudja. Ők csak valószínűséget adnak, mivel egy csomó alternatív jövőt látnak egyszerre. De maga azt mondja, abszolút nulla."

A gyerekeket többször is tesztelik, hogy kiderüljön, melyik csoportba tartoznak, vezetők lesznek vagy egyszerű dolgozók. Épp egy ilyen teszt előtt kapcsolódunk be a történetbe. A főszereplő, Nick Appleton, maga a megtestesült Régi igyekszik a fiával egy tesztre. Reméli, hogy neki jobb jövő jut. Akarja, hogy a fiúnak jobb legyen. De ennek érdekében semmit nem tud tenni...

Itt jönnek a képbe az Ellenállók. Túl sok mindenre ők sem képesek, de érdekes információkkal szolgálhatnak... Ráadásul van köztük egy lány, aki több szereplő fantáziáját megmozgatja... Az Ellenállók vezetője, Provoni valahol az űrben utazgat. Ha a cím nem leplezi le, nem is tudnánk, visszatér-e valaha. De tudjuk, jön egy küldött a Frolix-8-ról. Egy lény. Egy dolog. Isten halott, semmin nem lepődhetünk már meg...

Olvasás közben rengeteg kérdés eszembe jutott. Szinte folyamatosan villogott a fejem fölött a kis kérdőjel... Ha kifejteném, mire gondolok, lenyilaznátok a spoilerek miatt... Nincs mit tenni, ez a könyv még egy ideig nem fog békén hagyni. Már csak az marad, hogy olvassak még más PKD könyveket is...

A könyvet köszönöm az Agave Könyveknek!